Haranghy Csaba lett a műúszók elnöke

A műúszók egykori vezetője Haranghy Csaba lett a szövetség új elnöke, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatóját ellenszavazat nélkül választották meg a Magyar Szinkronúszó Szövetség első emberének.


Alpesi vk - Neureuther történelmi sikere

Felix Neureuther nyerte szombaton a férfi alpesi sízők svájci Adelbodenben rendezett óriás-műlesikló világkupa-versenyét, ezzel a szakágban 40 év szünet után győzött újra német versenyző vk-futamon.






Ezüstérmet szerzett a magyar kamion az Africa Eco Race-en

A klasszikus Dakar-útvonalán tartott, közel 6000 kilométeres verseny Szenegálban, a legendás Rózsaszín-tó partján ér véget szombaton, látványos felvonulással. A kamionos indulók közt ezüst éremmel komoly sikert könyvelhet el a magyar Qualisport-csapat.


FBI-ügynökök lepik el a szocsi téli olimpiát

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) többtucatnyi ügynököt küld Oroszországba, hogy segítséget nyújtson az ottani hatóságoknak a február 7-én kezdődő szocsi téli olimpiai játékok biztosításában - közölte pénteken a The Washington Post.



Ki felel a Schumacher-balesetért?

Bár Schumacher tragikus balesete a kijelölt pályán kívül történt, ami alapján azt lehetne hinni, hogy a síközpont üzemeltetője nem vonható felelősségre, az ügy közel sem biztos, hogy ilyen pofonegyszerű. Megnéztük, milyen jogi szabályozás vonatkozik a hasonló esetekre, és miért lehet speciális a Schumacher-ügy.



Fél évre csökkentették Mauri eltiltását

Fél évre csökkentették a labdarúgó bundabotrányban játszott szerepéért Stefano Mauri, a Lazio csapatkapitányának az eltiltását azt követően, hogy fellebbezett a kilenc hónapra szóló büntetése ellen.



Meghalt két újságíró a Dakar-ralin

Két argentin újságíró életét vesztette a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali csütörtöki napján, miközben az ötödik szakaszon a mezőnyt követve balesetet szenvedtek kamionjukkal.


Brutálisan nagyott esett az olimpiai bajnok síugró

Kevesebb mint egy hónappal Titisee-Neustadtban elszenvedett balesete után pénteken ismét nagyot bukott Thomas Morgenstern háromszoros olimpiai bajnok síugró, akit kórházba kellett szállítani a világkupa-sorozat tauplitzi sírepülő állomásának edzéséről.



Norvégia tarolhat a szocsi olimpián

A sportadat- és médiaszolgáltatással foglalkozó Infostrada Sports előrejelzése szerint Norvégia nyeri a február 7-én kezdődő, szocsi téli olimpia éremversenyét. Jóslatuk szerint a magyaroknál legalább egy olyan teljesítmény lesz, amely az első nyolc hely valamelyikét éri.




Foci-vb 2026