U23-as aranyat nyert Joó Abigél cselgáncsozó
A prágai U23-as Európa-bajnokságon szerzett aranyéremmel tért vissza a londoni olimpián szerzett sérülése után Joó Abigél, a KSI cselgáncsozója.
A prágai U23-as Európa-bajnokságon szerzett aranyéremmel tért vissza a londoni olimpián szerzett sérülése után Joó Abigél, a KSI cselgáncsozója.
A brazil futsalválogatott megvédte világbajnoki címét, miután a Thaiföldön rendezett vb vasárnapi döntőjében hosszabbításban 3-2-re legyőzte a spanyol csapatot.
Ötvenkét éves korában elhunyt Patrick Edlinger francia hegymászó, aki egyebek mellett számos egyedül végrehajtott sziklamászásának köszönhette nemzetközi hírnevét.
A kormányzat hivatalos levélben értesítette a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ), hogy támogatja egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum felépítését a lágymányosi Tüske-csarnok mellett. Ennek köszönhetően Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök szerint a szövetség megpályázhatja a 2021-es világbajnokság rendezési jogát.
Noha mindkét futamban kiesett a túraautó-világbajnoki sorozat makaói zárásán Michelisz Norbert, így is megnyerte a privát versenyzők pontversenyét.
Hétfőtől három héten át Tatán "alapoznak" a következő idényre készülő öttusa-válogatott tagjai.
Noha Lewis Hamilton megszorongatta Sebastian Vettelt az Amerikai nagydíj időmérő edzésén, a Red Bull vb-éllovas címvédője megszerezte a pole pozíciót Austinban. Fernando Alonso gyengén muzsikált, nehéz helyzetbe került, s bár már vasárnap elveszítheti a bajnoki harcot, a Ferrari bajnokaspiránsa rendületlenül optimista.
A Bayer Leverkusen hazai pályán 2-0-ra nyert a tabella második Schalke 04 ellen a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján.
A Manchester United óriási meglepetésre 1-0-ás vereséget szenvedett a Norwich City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.
A világbajnoki címvédő és sorozatban harmadik vb-diadaláért küzdő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája indulhat az élről a Forma-1 vasárnapi futamán.
A címvédő Debrecen hazai környezetben kétgólos vereséget szenvedett az MTK-tól a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati játéknapján, ezzel a fővárosiak a hajdúságiakat megelőzve feljöttek a tabella második helyére.
A listavezető Bayern München idegenben meglepetésre nem bírt Nürnberggel a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján.
Az odáig rendben van, hogy futballpálya-építési bélpoklosok járják az országot, de gyalázatos az az egyoldalúság, ami a futball mindenhatóságát mutatja. Egy kerülettel odébb, az MTK-tól munkadíj-fizetés elmaradása miatt távozik minden idők egyik legsikeresebb magyar edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin, és az is előfordulhat, hogy abbahagyja az edzősködést is. Nincs itt valami, mondjuk úgy, intellektuális defektus?
Újabb edzés, újabb Vettel-elsőség: a forgatókönyv az Amerikai Nagydíj harmadik gyakorlásán sem változott, azonban a Red Bull vb-éllovasának előnye jelentősen megcsappant a nyitónaphoz képest. A német 2 és fél tizeddel volt gyorsabb a McLaren menőjénél, Lewis Hamiltonnál, míg egyetlen bajnoki ellenfele, Fernando Alonso a 4. helyre tudott felkapaszkodni.
A Premier League 12. fordulójának szenzációját a West Bromwich Albion szolgáltatta, amely hazai pályán 2-1-re legyőzte a Chelsea csapatát. A Manchester City 5-0-ra verte az Aston Villát, míg a Liverpool három gólt lőtt a Wigannek és egyet sem kapott.
A Győr hazai környezetben 37-26-ra nyert szombaton a Kolozsvár ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek zárófordulójában, így százszázalékos mérleggel várhatja a középdöntő keddi sorsolását.
Megszakítás nélkül 52 győzelmet aratott az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub csapata, ezzel új magyar rekordot állított fel.
A listavezető, őszi bajnok Győr hazai környezetben 2-1-re nyert az újonc Eger együttese ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának első szombati mérkőzésén.
A Premier Leauge 12. fordulójában észak-londoni rangadót rendeztek az Arsenal és a Tottenham részvételével. Az "ágyúsok" hátrányból fordítva lefocizták a 70 percen át emberhátrányban játszó vendégeket és nyertek végül 5-2-re.
Tíz perccel az első félidő vége előtt félbeszakadt Dzsudzsák Balázs orosz csapata, a Dinamo Moszkva bajnoki futballmérkőzése szombat kora délután.