„A jelenlegi rendszer stabil és kiszámítható működést biztosít” – kampánylevelet küldtek ki a Fradi minden dolgozójának, sportolójának
A TAO megszüntetésével riogatnak, pedig ilyesmiről szó sem volt.
A TAO megszüntetésével riogatnak, pedig ilyesmiről szó sem volt.
HVG
A legnagyobb meglepetést a koszovóiak továbbjutása jelentette, akik Pozsonyban győzték le a szlovákokat.
HVG
HVG
MTI
Egy egyszeri genetikai vizsgálat dönt majd róla, ki indulhat a női mezőnyben.
HVG
Az autók valamivel lassabbak lesznek, de a versenyzőknek kevesebbet kell majd a visszatöltéssel bajlódniuk.
HVG
Amatőr pályafutását – a történelemben elsőként – három olimpiai arannyal koronázta meg, profiként pedig veretlen maradt 29 meccsén. A profi világbajnoki cím megszerzését a pártállam nem engedte meg neki, ám a világbajnoki övet, amelyért nem küzdhetett meg, csaknem három évtized múlva – példátlan gesztusként – megkapta az illetékes nemzetközi bokszszövetségtől. Mindenki Papp Lacija páratlan versenyzői karrierje után edzőként is nagyot alkotott, olimpiai és Európa-bajnokokat nevelt.
A kétszeres spanyol F1-es világbajnok partnere, Melissa Jimenez világra hozta közös gyermeküket.
HVG
„Sokat jelent számomra, hogy van egy olyan hely, ahol teljesen önmagam lehetek” – üzente a teniszező.
HVG
Egy rendőr balesete vezetett kavarodáshoz egy fontos válogatóversenyen.
HVG
Az úszót depresszióba taszította, hogy doppingvétség miatt négyéves eltiltást kapott.
hvg.hu
Szoboszlai Dominik csapattársa kilenc év, 255 gól, két PL- és egy BL-arany után költözik el a Mersey partjáról.
HVG
Marco Rossi hétfőn tartotta meg az első edzést a kerettagoknak. Szombaton Szlovénia, jövő kedden Görögország lesz az ellenfél.
MTI
Varga Zsolt elsősorban fiatalokat próbálna ki az alexandopoliszi tornán.
HVG
HVG
MTI
Tavaly ősszel megfeleződött az elnökség, miután öt tag is lemondott. Ők később a szervezet átláthatatlansága miatt az ügyészséghez fordultak, amely feljelentésként értékelte a lépést.
HVG
Mozdulatlanul terült el a nyolcadik percben, majd felkelt, de lecserélték. Csapata mégis nyert.
HVG
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.
MTI
Hiába nyertek a döntőben, végül mégis Marokkót hirdették ki győztesnek.
HVG
Legalább négymilliárd forintot és egy jó kiemelést nyert a Ferencváros az Európa Liga-szereplésével, de 2-4-szer ennyi pénzt kaphatott volna, ha nem esik ki a BL-selejtezőn. Egy furcsa szabály miatt viszont nem elképzelhetetlen az sem, hogy a következő Bajnokok Ligájába selejtező nélkül bejusson.
Szalai célként azt jelölte meg, hogy minél több fiatal kapjon lehetőséget.
MTI
A FIFA vezetői azzal indokolták a döntést, hogy nincs elég nő az edzői szakmában.
HVG
Jonathan Wheatley utóda Mattia Binotto lehet.
HVG