Kórházba szállították a Fradi kapusát
A kedd délutáni edzésen megsérült Jova Levente, a Ferencváros futballcsapatának kapusa, és kórházba szállították - írja a csapat hivatalos Facebook-oldala.
A kedd délutáni edzésen megsérült Jova Levente, a Ferencváros futballcsapatának kapusa, és kórházba szállították - írja a csapat hivatalos Facebook-oldala.
hvg.hu
Megnyitották a lengyel-ukrán rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság biztonsági központját Varsóban. A kontinenstorna idején egyebek mellett itt hangolják majd össze a rendőrségi alakulatok tevékenységét egész Lengyelországban.
MTI
Andrés Iniesta, az FC Barcelona középpályása beszáll a Pirates! (Kalózok) nevű animációs produkcióba, ahol az egyik szereplő hangját adja majd.
hvg.hu
A Sapa Fehérvár AV19 és a szlovén Olimpija Ljubljana negyeddöntős EBEL-párbaja 2-2-re áll a négy győzelemig tartó küzdelemben. Ma este nyerni kell a magyar csapatnak, mert ha egy győzelemre kerülnek a továbbjutástól, megvan a szükséges lélektani előny.
hvg.hu
Egyebek mellett az alacsony páratartalom miatt repedt meg múlt szombaton a tapolcai rendezvénycsarnok egyik fagerendája, éppen akkor, amikor vívóverseny volt az épületben. Senkinek sem esett baja, de a versenyt lefújták. Szakértők vizsgálják a csarnokot.
MTI
150 nap van hátra a 2012-es londoni olimpia megnyitójáig. Az öt földrészt jelképező, egymásba fonódó, olimpiai ötkarikát uszályon vontatják a Temze londoni szakaszán.
hvg.hu
Amennyiben a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöksége szerdán rábólint, Mincza-Nébald Ildikó lesz a párbajtőrözők szakmai vezetője.
MTI
André Villas-Boas, a Chelsea menedzsere egy portugál rádiónak bevallotta, hogy aggódik a jövője miatt a Stamford Bridge-en, aminek már nem a játékosok lázadása az oka.
hvg.hu
Újabb gyanúsítottjai vannak a fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek: kedden a REAC labdarúgócsapatának hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát állították elő a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A francia Louis Saha több mint négy évet húzott le a Manchester United csapatában (2004-2008). A tréner, Sir Alex Ferguson elhíresült "hajszárító"-fejmosásához most hozzátett még egy adalékot.
hvg.hu
Aczél Zoltán külföldön vállalna edzői munkát, bár néhány kisebb csapat itthonról is kereste már - mondta el az edző a Digisport Reggeli Start című műsorában.
unknown
Hamarosan befejezi a lengyelországi alapozó edzőtábort, ezt követően pedig Hamburgban folytatja a felkészülést Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, aki április 21-én Schwerinben klubtársa, a kazah származású, de német színekben versenyző Dimitri Sartison ellen lép szorítóba.
MTI
Az idén bevezetett törésteszt-szabály miatt nem próbálhatja ki egyelőre új autóit a Forma-1-es Marussia csapat.
MTI
Az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
MTI
Carlos Tévez öthónapos kihagyás után csak a tartalékcsapat keddi mérkőzésén kap szerepet a Preston ellen. Bocsánatkérés ide vagy oda, nem lesz könnyű visszaverekednie magát a kezdőbe.
hvg.hu
Sergio Ramos, a Real Madrid védője szándékosa, alattomosan és brutálisan lekönyökölte a Rayo Vallecano csatárát, Diego Costát. A legmeglepőbb, hogy az esetet megúszta lap nélkül.
hvg.hu
Sir Frank Williams, a róla elnevezett istálló főnöke elismerte, hogy hibát követett el 1997-ben, amikor nem adott részvényeket Adrian Newey-nek, aki ezért távozott is a csapattól, hogy máshol rakjon össze világbajnok versenyautókat.
hvg.hu
1998-ban Bicskei Bertalannál debütált a válogatottban Király Gábor, idén pedig – akár már holnap, Bulgária ellen – nyolcvanhatodszor állhat a magyar csapat kapujában. Ezzel a poszt legnagyobb hazai legendáját. Grosics Gyulát érheti utol a válogatottságok számát tekintve. Tizennyégy éve számolnak vele a mindenkori kapitányok.
Somos Ákos
Legalább egy hónapig nem léphet pályára Sterbik Árpád, az Atlético Madrid kézilabdacsapatának kapusa, aki az MKB Veszprém elleni szombati találkozón szenvedett térdsérülést.
MTI
Czink Melinda két játszmában legyőzte a kanadai Stephanie Dubois-t és bejutott a 16 közé, míg Marosi Katalin a szlovák Janette Husarovával az oldalán sikerrel vette a páros első fordulóját a salakpályás acapulcói tenisztorna női versenyének hétfői játéknapját.
MTI