Visszatért a Ferrarihoz a legenda

Különleges vendége volt a Ferrari maranellói főhadiszállásának szerdán: az olasz márkát „a szél gyermeke”, John Surtees kereste fel egy Shell által szervezett promóciós rendezvény keretében.


NBA: veszélyben a következő szezon

A csütörtöki, több mint három órás tárgyalást követően sem jutottak egyezségre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetői, valamint a játékosok szakszervezetének (NBPA) képviselői, s mivel lejár a felek között korábban létrejött kollektív szerződés, 0 órától életbe lép az úgynevezett lockout.


Magabiztosan nyert a Ferencváros

A bajnoki bronzérmes Ferencváros hat év után győzelemmel tért vissza a nemzetközi kupaporondra: Prukner László együttese csütörtökön hazai pályán 3-0-ra nyert az örmény Ulisses ellen a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.


Crespo nem jön a Videotonhoz

További egy évvel meghosszabbította szerződését a Parmánál, így nem lesz a Videoton labdarúgója Hernán Crespo, az argentinok korábbi 64-szeres válogatott támadója.


Bánki Erik szerint egyenesbe jöhet a magyar sport

Európában egyedülálló adótámogatási rendszert dolgoztak ki, ami éves szinten 20 milliárd forintnyi többletforrást hoz a magyar sportnak - jelentette ki Kaposváron az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke, Bánki Erik.


„A magyar vízilabda maradjon magyar”

A Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott meggyőzően játszott Korfun, és játékban meglepetést hozott az olasz-szerb világliga-döntő is. Július közepén jön a kvalifikáció miatt létfontosságú sanghaji vébé, és már csak egy év van hátra Londonig. Hol tartunk most?


Wimbledon: Sarapova-Kvitova döntő lesz

Az ötödik helyen kiemelt Marija Sarapova lesz a nyolcadikként rangsorolt cseh Petra Kvitova ellenfele a női egyes szombati fináléjában az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban; az orosz játékos a csütörtöki második elődöntőben két szettben diadalmaskodott a német Sabine Lisicki felett.


Wimbledon: Kvitova a döntőben

Elsőként a nyolcadik helyen kiemelt cseh Petra Kvitova jutott be a női egyes fináléjába az angol nyílt teniszbajnokságon Wimbledonban, miután a csütörtöki elődöntőben három szettben legyőzte a negyedikként rangsorolt fehérorosz Viktorija Azarenkát.



A380-ast vezetne Webber, megtanítják

Repülőgép-pilóta képzésen vesz részt a Red Bull Racing Forma-1-es pilótája, Mark Webber - közölte szerdán az ausztrál légitársaság, a Qantas.A bejelentésre a londoni Heathrow repülőtéren került sor, ahol Webber máris megismerkedett a Qantas zászlóshajójának számító óriás személyszállító repülőgép, az Airbus A380-as pilótafülkéjével.



Bajban a Magyar Nagydíj: otthon maradnak a lengyelek

Az elővételben eladott jegyek száma és a budapesti szállodák foglaltsági adatai alapján is úgy tűnik, hogy az egy esztendővel korábbinál kevesebb rajongó érkezhet a Forma-1 Magyar Nagydíjra. A versenyhétvégét szervező Hungarorig Sport Zrt. (HS) számára a legnagyobb érvágást a lengyel Robert Kubica kiesése okozza, a Renault pilótáját ugyanis az elmúlt években több ezer honfitársa kísérte el a mogyoródi futamra.


Nem kaphat interjút Hamiltontól Niki Lauda

Bekeményített a Forma-1-es McLaren istálló Niki Laudával: miután a korábbi háromszoros világbajnok, jelenleg tévés szakkommentátorként dolgozó osztrák Montrealban „őrültnek” titulálta az együttes pilótáját, Lewis Hamiltont, a csapat kommunikációs igazgatója úgy döntött, hogy Lauda három futamon át nem kaphat exkluzív interjút a 2008-as bajnoktól.


1,6-os motorok bőgnek majd a Forma-1-es futamokon

Faxos szavazással az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) is jóváhagyta a Formula 1 Commission által a múlt héten előterjesztett motorszabály változást, így immáron hivatalossá vált, hogy 2014-től 1,6 literes, V6-os turbómotorok hajtják majd a Forma-1-es versenygépeket.