A világelső visszavonulni készül

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Belga lapértesülések szerint szerda délután valószínűleg bejelenti visszavonulását a női teniszezők világranglistáját vezető belga Justine Henin.


A visszavonulásról szóló pletykák alaposan felkavarták a belga sajtót. A "biztos forrásra" hivatkozó Het Nieuwsblad a leghatározottabb, a flamand lap úgy tudja, hogy Justine Henin sajtótájékoztatón pályafutásának azonnali befejezését jelenti majd be.

A Vers l'Avenir csoporthoz tartozó újságok internetes oldala szerint a visszavonulás lehet azonnali, de vonatkozhat a május 25-én kezdődő francia nyílt bajnokság végére, illetve az olimpia utánra.

A De Standaard című lap is úgy értesült, hogy a 25 éves világelső teniszező befejezi profi karrierjét, a La Derniere Heure/Les sports ugyanakkor kedden azt írta, akár néhány hónapos szünetről is szó lehet.

A 25 éves Henin a múlt héten a nyolcaddöntőben búcsúzott a berlini tornától, és akkor úgy nyilatkozott, "hiányzik belőle a tűz". Kicsivel korábban viszont arról beszélt, hogy "két, három, négy, de akár öt évig is játszik még".