Melyik lesz Európa legtovább jutó középcsapata? Nagyjából így foglalhattuk össze a Svédország–Svájc-meccset: mindkét csapat tipikusan az a fajta, amelyik jól játszik, sokáig eljut, ha szerencséje is van, de a végső győzelemre esélyesek között szinte senkinek nem szokott eszébe jutni.

Pedig nem semmi előzmények voltak itt. Svájc például 2016 ősze, a vb-selejtezők kezdete óta játszott 20 meccséből 15 megnyert, és csak egy vereséget szenvedett, idegenben, Portugáliától – emlékezhetünk, ők velünk voltak egy selejtezőcsoportban. Svédország pedig előbb a selejtezőcsoportjában maga mögé utasította Hollandiát, a pótselejtezőn kiverte Olaszországot, majd a csoportjában hiába kapott ki a németektől, végül előrébb végzett.

A svédek nagyon megnyomták a meccs elejét: az első tíz percben sorra hagyták ki a nagy helyzeteket – a legjobban akkor foghatták a fejüket a szurkolóik, amikor Berg ahelyett, hogy bepasszolta volna a labdát az üres kapuba, méterekkel fölé lőtt. Ezt leszámítva azonban inkább békés semmittevéssel telt el a meccs első félórája. Bár lehet, hogy ez még enyhe megfogalmazás is volt: több időszakában már az élvezhetetlenhez közelített a játék.

A 28. percig kellett várni az első igazán nagy védésre: Berg kapásból, félfordulatból vette célba a jobb alsót, Sommertől hatalmas bravúr kellett, hogy leérjen. A félidő végéhez közelítve pedig mintha egy „ki tud nagyobb helyzetet kihagyni” versenyt játszottak volna a csapatok. Dzemaili ebben egy jó próbálkozó volt, ő a tizenegyespont közeléből akart hatalmas gólt lőni, sikertelenül, de utána Ekdal egy tökéletes passz után hiába maradt egyedül a kapu előtt, nagyjából a stadionból lőtte ki a labdát.

A második félidő elején is megpróbálkoztak a svédek a letámadással, de ugyanaz történt, mint a meccs elején: amikor látták, hogy ez annyira nem megy, nem erőltették tovább. Vagy ha jóindulatúak akarunk lenni, mindkét csapat megmutatta, mennyire erős a védelme. És valóban: ekkor már nem volt unalmas a meccs, akkor sem, ha jobbára a mezőnyben birkóztak a csapatok.

Amikor pedig már berendezkedtünk erre a felállásra, Svédország megszerezte a vezetést. Forsberg 19 méterről, középről lőtt, nem is volt túl veszélyes a lövés, de Akanji, ahogy menteni próbált pont úgy ér bele, hogy a lábáról felvágódjon a labda, egészen a jobb felső sarokig. Sommer már elindult a másik irányba, így esélye sem volt.

(A meccs után a FIFA úgy döntött, nem öngólként jelzi a svédek győztes találatát, Forsberget jelöli meg gólszerzőnek. Nehéz kérdés, a lövés valóban kapura tartott, de szinte biztos, hogy nem lett volna gól, ha nem változtat irányt Akanjin.)

Erre aztán Svájc nyomni kezdett, de vagy nem tudott mit kezdeni a svéd védőfallal, vagy nem volt szerencséje. Seferovic fejesével még a 91. percben is hosszabbításra menthetett volna Svájc, de a kapus a helyén volt. De nem is érdemes itt persze egyetlen nagy helyzetet kiemelni: az utolsó húsz percet szinte végigtámadták.

Hogy a futball igazságtalansága-e, vagy a tökéletes védőmunka jutalma, azt mindenki döntse el az alapján, kinek szurkolt, de a 93. percben Svájc sokadik támadása után kontrázhattak a svédek, Olsson tört a kapura, Lang pedig buktatta. A bíró tizenegyest ítélt, Langot pedig kiállította, de a videó visszanézése alapján úgy döntött, a tizenhatoson kívül történt a szabálytalanság.

Így aztán Svédország játszhatja a negyeddöntőt – hogy kivel, az az esti Anglia–Kolumbia-meccsen derül ki.