szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az utolsó gyorsaságit a négyszeres bajnok Carlos Sainz húzta be.

A Stéphane Peterhansel–Edouard Boulanger-páros nyerte a pénteken zárult 43. Dakar-ralit. Az 55 éves francia versenyzőnek ez a 14. sikere a világ legnehezebbnek tartott terepraliversenyén, ezekből az első hatot motorkerékpárral aratta. Első alkalommal éppen 30 évvel ezelőtt, 1991-ben győzött.

Peterhansel, aki 2017-ben nyert legutóbb, az idei, szaúd-arábiai versenyen kiegyensúlyozott teljesítménnyel győzött, miközben legnagyobb riválisa, a háromszoros bajnok katari Nasszer al-Attijah saját bevallása szerint is leginkább azért csúszott le a végső diadal esélyéről, mert 16-szor kapott defektet a 13 gyorsasági szakasz során.

Carlos Sainzék címvédőként már a verseny korai szakaszában nehéz helyzetbe kerültek, mivel a harmadik gyorsaságin navigációs hiba miatt jelentős időhátrányt szedtek össze.

Az autósok mezőnyében indult a Szalay Balázs–Bunkoczi László-kettős is, de az Opel Dakar Team duójának féltávnál műszaki gondok miatt fel kellett adnia a versenyt.

A motorosoknál a 2018-ban második argentin Kevin Benavides pályafutása első győzelmét ünnepelheti, miután a zárószakaszon második lett márkatársa, a tavalyi bajnok amerikai Ricky Brabec mögött. Benavides a hajrában nagy tempót diktált, és miután megelőzte a brit Sam Sunderlandet, már csak arra kellett figyelnie, hogy Brabecet maga mögött tartsa az összetettben. A Honda legutóbb 1987-ben aratott kettős győzelmet a Dakaron. Az összetett harmadik helyén Sunderland zárta a viadalt.

A kamionosoknál a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (Scania) trió hétfőn a kormányszervó hibája miatt nem tudta teljesíteni az akkori etapot, de vállalta a folytatást úgy, hogy az összetettben nem értékelik az eredményét. Ebben a kategóriában indult egy francia navigátor-szerelő párossal közösen Darázsi Zsolt is, de a Dakar honlapja szerint az ő eredményeik sem számítanak már bele az összetettbe.

A mezőny január 2. óta a prológot is beleértve 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tett meg a dzsiddai befutóig.

A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több ország adott otthont a versenynek, többször volt már Dél-Amerika a helyszín, a tavalyi viadalt pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia bonyolította le.

A versenynek idén is volt halálos áldozata. Az 52 éves motoros, Pierre Cherpin vasárnap, a hetedik gyorsaságin szenvedett balesetet, eszméletlen állapotban találtak rá. A szakakai kórházba vitték, ahol súlyos fejsérülései miatt megműtötték, majd mesterséges kómában tartották, és előbb Dzsiddába, aztán Lille-be szállították. Útközben hunyt el.

Cherpinnek ez volt a negyedik Dakar-ralija, 2009-ben és 2012-ben célba ért, 2015-ben műszaki probléma miatt fel kellett adnia a küzdelmet. A hetedik szakasz rajtja előtt a francia motoros az összetett 77. helyén állt.

Eredmények: 12. szakasz, Dzsanbu-Dzsidda (452 km, ebből 225 km gyorsasági):

autósok:

  1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 2:17:33 óra
  2. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 2:13 perc hátrány
  3. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Mini) 2:53 p h.

az összetett végeredménye:

  1. Peterhansel, Boulanger 44:27:11 óra
  2. al-Attijah, Baumel 14:51 perc hátrány
  3. Sainz, Cruz 1:01:57 óra h.

motorosok:

  1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 2:17:02 óra
  2. Kevin Benavides (argentin, Honda) 2:17 perc hátrány
  3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 4:13 p h.

az összetett végeredménye:

  1. Benavides 47:18:14 óra
  2. Brabec 4:56 perc hátrány
  3. Sam Sunderland (brit, KTM) 15:57 p h.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bejutott a kamera a galántai járványkórházba, ahol a lélegeztetőgépre kerültek 60 százaléka meghal

Bejutott a kamera a galántai járványkórházba, ahol a lélegeztetőgépre kerültek 60 százaléka meghal

A járvány újabb belobbanására figyelmeztetnek a szennyvízminták

A járvány újabb belobbanására figyelmeztetnek a szennyvízminták

Telex: Olyan a hangulat a kaszinókban, mintha nem lenne járvány

Telex: Olyan a hangulat a kaszinókban, mintha nem lenne járvány