Lemondott a Fradi vezérigazgatója
Bejelentette lemondását Berki Krisztián, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.
Bejelentette lemondását Berki Krisztián, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.
Juhász Roland és Németh Krisztián is kihagyta a hollandok ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott amszterdami edzését csütörtökön, s utóbbi szereplése egyelőre még kétséges a szombati barátságos találkozón.
Fegyveres támadást élt túl Ramon Zubizarreta, a Paraguayi Olimpiai Bizottság elnöke.
Hatvan éve kezdődött az Aranycsapat páratlan győzelmi sorozata, az együttes négy évig őrizte veretlenségét, egészen az 1954-es berni világbajnoki döntőig. Puskásék 1950. június 4-én kezdték meg a sikersorozatot, egy Lengyelország elleni idegenben játszott meccsen, amit most elevenítünk fel. Szilágyi I mesterhármast ért el, végül 5:2-re győztünk.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerint csak kapusként léphet pályára Kim Mjong Von, a jövő pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon résztvevő észak-koreaiak csatára, mert a kerethirdetésnél hálóőrnek jelölték.
A közgazdászok fantáziáját régóta izgatja a kérdés, hogy a nagy sportesemények – olimpiák és világbajnokságok – milyen hatást gyakorolnak a gazdaságra. Hozzák vagy inkább viszik a pénzt? Mennyit nyer a házigazda és mennyit a győztes nemzet? Az idei dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság okán új lendületet vettek a latolgatások, pláne, hogy ezúttal egy olyan ország kapott jogot a nagy sportesemény megrendezésére, amelynek GDP-je jóval elmarad az eddigi rendezőkétől.
Megtörtént a Christian Horner csapatfőnök által szorgalmazott szembesítés, békét kötött egymással az isztambuli ütközést követően Sebastian Vettel és Mark Webber. A csapat közleménye szerint a duó azt ígéri, hasonló eset többször nem fordul elő velük.
Rafael Benítez, az FC Liverpool labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzője hat év után elhagyja az együttest.
Az olasz Francesca Schiavone után - szintén nagy meglepetésre - az ausztrál Samantha Stosur jutott be a párizsi nyílt teniszbajnokság női egyes fináléjába, miután csütörtökön könnyedén legyőzte a negyedik helyen kiemelt szerb Jelena Jankovicot.
Az olasz Francesca Schiavone bejutott a párizsi nyílt teniszbajnokság fináléjába, miután ellenfele, az orosz Jelena Gyementyjeva sérülés miatt az elveszített első játszma után feladta a csütörtöki elődöntőt.
Spekulál az olasz sportsajtó, amely szerint hamarosan két versenyző, a Hispania kötelékét erősítő Bruno Senna és a Sauber veteránja, Pedro de la Rosa is elveszítheti az állását. A brazilt állítólag a pénzeszsák Sakon Yamamoto, míg a spanyolt egy olasz reménység, Luca Filippi válthatja fel.
A svéd Ulf Weinstock lett a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának új vezetőedzője – jelentette be csütörtökön a székesfehérvári klub.
Oroszország attól tart, hogy szélsőséges csoportok támadásokat terveznek a 2014-es szocsi téli olimpia előtt.
A Boksz Világtanács (WBC) junior világelső magyar öklözője, Vető Gábor (18 győzelem - 0 vereség) meccsajánlatot kapott a szervezettől, de sérülés miatt vissza kellett utasítania.
Rafael Benitez hárommillió font (egymilliárd forint) lelépési díjat kap és távozik a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról – az angol sajtó csütörtöki értesülése szerint.
Bernd Schuster lesz a török Besiktas labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Három félidős felkészülési mérkőzést játszik egymással pénteken Japán és Elefántcsontpart egyaránt világbajnoki résztvevő labdarúgó-válogatottja.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön tárgyalja a 2020-as olimpia „master plan”-jét, ami a tervezés alapját képezi a több mint 3800 milliárd forintba kerülő 2020-as budapesti olimpiának – írja a Napi Gazdaság és a Népszabadság a csütörtöki számában.
A világbajnokságra készülő szerb labdarúgó-válogatott gólnélküli döntetlent játszott szerda este Lengyelország csapatával az ausztriai Kufsteinben.
Novak Gyokovics négy óra tizenöt perces gigászi, öttszettes csatában búcsúzott a Roland Garrostól, Jürgen Melzer küzdhet az elődöntőben Rafael Nadallal.