Veszélyben Overdose edzőtelepe
Ha Dunakeszi képviselő-testülete úgy dönt, veszélybe kerülhet az a mintegy háromszáz hektárnyi részben védett zöldterület, amely többek között Overdose tréningtelepét is tartalmazza.
Ha Dunakeszi képviselő-testülete úgy dönt, veszélybe kerülhet az a mintegy háromszáz hektárnyi részben védett zöldterület, amely többek között Overdose tréningtelepét is tartalmazza.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere nem titkoltan merész célt tűzött ki csapata elé: utolérni a ranglistán a kilencszeres BL-győztes Real Madridot.
A korábbi évekhez képest több magyar csapat próbálkozhat a labdarúgó UEFA Kupát felváltó Európa Liga selejtezőjében, ugyanakkor egyértelműen nehezebb út vezet a főtáblára. Ezúttal kettő helyett három magyar gárda lesz érdekelt, de a legerősebb bajnokságokból érkező együtteseknek is részt kell venniük a kvalifikációs sorozatban.
Ma este a Manchester United lehet a Bajnokok Ligája történetében az első olyan csapat, amely képes megvédeni címét. A két csapaton kívül azonban két játékos is refelktorfénybe került: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, a világ két talán legjobb játékosa.
Ma Rómában Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel, az olasz kormánypárt vezetőjével találkozik Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
Nem rendeznék meg Magyarországon a Forma-1 Magyar Nagydíjat, ha az a Pénzügyminisztériumon (PM) és az Önkormányzati Minisztériumon múlna - írta a Világgazdaság.
Meghalt Mike Tyson korábbi nehézsúlyú amerikai profi ökölvívó világbajnok négyéves kislánya, akinek nyaka köré véletlenül zsinór tekeredett - közölte kedden Phoenix város rendőrségének szóvivője.
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) költségcsökkentő programja miatt története egyik legnagyobb válságába jutott a Forma-1. A rajongóknak mégsem kell a sorozat felbomlásától tartaniuk, ez ugyanis nem az első hasonló krízis a száguldó cirkusz életében.
Kiemeltként továbbjutott a Roland Garros első fordulójából Novak Gyokovics, Juan Martin Del potro és Gäel Monfils is, míg a nőknél Szvetlana Kuznyecova és Jelena Jankovics játszotta be magát a következő körbe.
A High Stakes Poker egy korábbi adásában Gus Hansen és Daniel Negreanu összecsapásában majdnem 600 ezer dollár, vagyis 120 millió forint került a kasszába.
Czink Melinda ugyan elvesztette az első szettet a lett Anastasija Sevestovával szemben, de a folytatásban - kihasználva az esőszünet adta pihenőidőt is - fordítani tudott, és egy sima utolsó játszmával jutott a második körbe.
Juhász Rolandért - brit sajtóértesülés szerint - ötmillió fontot kínál az angol Aston Villa a magyar válogatott labdarúgó jelenlegi klubjának, a belga RSC Anderlechtnek.
Imre Vilmos, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a szlovákok elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretét.
Ha nem is az összes, de az FC Barcelona- és a Manchester United-hívek jelentős részének útja egészen biztosan Rómába vezet, ahol szerda este 20:45 órától csap össze a spanyol és az angol elitalakulat a labdarúgó Bajnokok Ligája idei győztesének járó trófeáért.
Az idei év meglepetéscsapatának, a BrawnGP-nek annak ellenére nincs névadó szponzora, hogy fiatalabb pilótája, Jenson Button idén hat futamból ötöt megnyert.
Az eddig Szegeden készülő női kajakosok - köztük Kovács Katalin és Janics Natasa - kedd délelőtt elutaztak Szolnokra, a szakág központi edzőtáborába, de hogy ott is maradnak-e, azt egyelőre nem tudni.
Nigériában, a Warri Wolves edzésén összeesett Orobosa Adun, a csapat kapusa. Az eset után kórházba szállították, de életét már nem sikerült megmenteni.
Május 27-én kezdetét veszi az idei WSOP; a legrangosabb pókeres versenysorozat rajtja előtt sorra vesszük azokat, akik a Las Vegas-i világbajnokságon szereztek világhírnevet.
A gpone.com című olasz internetes szaklap szerint Németh Balázs az a pilóta, aki a szerződésbontás miatt távozó Talmácsi Gábor utódja lehet a Balatonring Team csapatánál.
Hajdu János, az Európa-bajnoki selejtezősorozatot pontveszteség nélkül vezető magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden kihirdette keretét az utolsó négy mérkőzésre.