Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Olimpia

Janics Natasa: „Katinak nem kell szentlecke”

Nem érdemes bolygatni a múltat, de azt azért nem árt megemlíteni, hogy Janics Natasa és Kovács Kati háborúból jöttek Pekingbe. Azt hittük, nem ússzák meg karcolásokkal. Látszólag mégis sikerült, mert a lányok hozták a „kötelező” aranyat.

hvg.hu Sport

Interjú Lénárt Ágotával, a magyar olimpiai csapat pszichológusával

Lénárt Ágota a magyar olimpiai csapat pszichológusa. Az egyik abból a kettőből, akik elkísérték a helyszínre a pekingi különítményt. Kimondani is fárasztó, százhetven emberre jut két pszichológus és nem azért, mert megfizethetetlenek. A szakma kihívásairól, személyes eredményeiről és az olimpikonokról kérdeztük.

MTI Sport

Peking 2008: Angyal Zoltán elégedett, de befejezi kapitányi ténykedését

A megszerzett négy éremmel, a csapat összteljesítményével elégedett volt Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, aki a pekingi olimpiai versenyek után az MTI érdeklődésére elmondta, amint azt a szövetség szűk vezetésének már a tavasszal jelezte, befejezi kapitányi ténykedését.

MTI Olimpia

Kovács Katalin nagy csalódásra még a dobogóról is lemaradt

Kovács Katalin nagy meglepetésre lemaradt a dobogóról a kajak egyesek 500 m-es versenyében a pekingi olimpián: a 32 éves csillag - aki pénteken másodikként ért célba a négyessel - bombabiztos favoritként csak negyedik lett a szám döntőjében. Győzött az ukrán Inna Oszipenko-Radomszka.

MTI Olimpia

Vajda Attila elfáradt: kilencedik lett ötszázon

A rövidebb távon, 500 m-en nem sikerült érmet szereznie a kenu egyesek között versenyző Vajda Attilának a pekingi olimpián: ezúttal csak egy kilencedik hely jutott neki. A szegedi klasszis pénteken, 1000 m-en első lett, s ezzel a magyar küldöttség első aranyát gyűjtötte be a kínai fővárosban.

MTI Sport

Az UEFA megbüntette a Honvédot és a Sturm Grazot

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága szurkolói botrányos viselkedése miatt 25 ezer euró befizetésére kötelezte a Sturm Grazot a Budapest Honvéddal a Bozsik Stadionban vívott Intertotó Kupa-visszavágón történtek miatt, ugyanakkor a magyar klubot is megbüntette.

hvg.hu Olimpia

Kozmannék edzője a legboldogabb munkanélküli

Ludasi Róbert nézni sem bírta a kenu kettes versenyt. Máskor 750 méternél bekapcsolódott, most a telefonját kapcsolta be és nem hitt a fülének, amikor a magyarországi „riportere” többször is elmondta, hogy a Kozmann, Kiss kettős a harmadik helyen áll.

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Megszólalt a Skóciában eltűnt magyar ikerpár két testvére

Megszólalt a Skóciában eltűnt magyar ikerpár két testvére

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

Megszólalt a Skóciában eltűnt magyar ikerpár két testvére

Megszólalt a Skóciában eltűnt magyar ikerpár két testvére

A címlapról ajánljuk