Rátgéber elköszönt
Bejelentette távozását Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapatának vezetőedzője.
Bejelentette távozását Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapatának vezetőedzője.
Korunk hőse a profi pókerjátékos. Az egyre népszerűbb „tevékenységnek” és éljátékosainak immár külön magyar magazinja is van. A címe szikár: Póker Magazin. Fiatal emberek írják fiatal embereknek, akiknek a játék mellett az a legnagyobb problémájuk, mit szól mindehhez anyuci. Mint mindannyian, ők is elfogadásra vágynak.
Bronzérmet szerzett a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert összeállítású csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében.
Csütörtöktől folyamatos lesz az osztrák rendőri jelenlét a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) által indított, a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek helyszíneire tartó vonatokon, ugyanakkor a vasúttársaság határállomásain nem állítják vissza az ellenőrző kapukat.
Max Mosley bizalmat kapott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rendkívüli közgyűlésének szavazásán, így a szervezet elnöke maradt.
Indokolatlanul brutális intézkedés miatt tesznek feljelentést a szombathelyi kosárlabda-szurkolók a körmendi rendőrök ellen.
Fabio Cannavaro nélkül lép majd pályára a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott a szombaton kezdődő osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon.
Tizenkétezer fizető néző tekintette meg a szombaton kezdődő Európa-bajnokságra készülő portugál labdarúgó-válogatott neuchateli edzését.
A férfi világelső Roger Federer magabiztosan jutott tovább, a nők rangsorát vezető Marija Sarapova azonban kiesett a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
Aranyérmet szerzett a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. A második helyen a britek, a harmadikon a lengyelek végeztek.
A "Magyarok a világ nyolcezresein" csapata idén is sikeres expedíciót tudhat a háta mögött. Erőss Zsolt május 18-án feljutott a világ ötödik legmagasabb pontjára, a Makalu 8463 méter magas sziklapiramsának tetejére. Kollár Lajos, az expedíció vezetője is sikeres évnek könyvelte el a 2008-ast.
Egy hónapi időtartamra visszaállította Ausztria vasárnap éjféltől az ellenőrzés lehetőségét schengeni határain, köztük az osztrák-magyar határszakaszon: az intézkedést a közös osztrák-svájci rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság biztonságának szavatolásával indokolta.
A cseh bajnok Brnóhoz szerződött Fegyverneky Zsófia, a MiZo Pécs 2010 válogatott kosárlabdázója.
A másodosztályban a harmadik helyig jutó Ferencváros labdarúgócsapatánál a mostani szezont követően a vezetőség úgy döntött, több rutinos játékostól is elköszönnek. A fiatalításra fektetik a hangsúlyt.
A klub részéről bejelentették, hogy José Mourinho lett az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
A szombaton kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság óriási médiaesemény lesz, amit alátámaszt az is, hogy a Telekom Austria becslése szerint a rendezvényről hozzávetőleg két petabyte-nyi adatmennyiség fog áthaladni az interneten.
Nyolc ember veszítette életét a Libéria-Gabon futballvilágbajnoki kvalifikációs mérkőzés (1-1) kezdetekor annak a tumultusnak az áldozataként, amely a stadion bejáratánál támadt. A tragédiát közvetve azok a hamis jegyek okozták, melyekkel a megtévesztett szurkolók be akartak menni a mérkőzésre, a biztonságiak azonban nem engedték be őket.
Usain Bolt tegnap előtt 9,72 másodperccel világrekordot állított fel száz méteres síkfutásban, ezzel Asafa Powell után hivatalosan is ő lett „A világ leggyorsabb embere”. Még az érintett számára is kissé váratlan ez a teljesítmény, hiszen már évek óta kétszáz méteren versenyez, az olimpián pedig 400-ra készült.
A francia válogatott bebizonyította, hogy a legjobb a világon. Kattintson és tekintse meg galériánkat!
Suták Vanda nyerte vasárnap a Hősök terén megrendezett Magyar Vágta lovasversenyt