Joan Olive

Olivé 2001-ben csatlakozott a MotoGP mezőnyéhez ebben a kategóriában, de két évig (2003, 2004) egy kategóriával feljebb is kísérletezett - kevés sikerrel. Visszatérése után sem robbant be a 125 köbcentiméteresek közé, csak mérsékelt eredményeket ért el, futamot még nem nyert. Az idei szezon bíztatóan alakul számára, motorja egyelőre megbízható, ami leginkább Massimo Branchini mérnöknek köszönhető.


Nicolás Terol

Nico Terol már 2004-ben (16 évesen) bemutatkozott a 125 köbcentiméteresek között a Valenciai Nagydíjon, egy évvel később pedig már folyamatosan versenyzett. Tavaly kicsit visszaesett az előző évhez képest, de idén ismét nagyszerű formában versenyez egy erős motoron ülve. Ha vb-cím még nem is, de egy összetettbeli dobogós hely azért már reálisan várható tőle.


Stefan Bradl

A német pilóta már 2005 óta versenyez a kategóriában, és minden évben szerzett pontot. Fiatal kora ellenére tehát van már tapasztalata, amit idén bizonyít is. Katarban például már dobogóra állhatott, és rendre az élbolyban versenyez. Óriási tehetsége a németeknek, ha idén nem is, de hamarosan a negyedliteresek világbajnoki címéért versenyez majd, és abban is biztosak lehetünk, hogy szerepelni fog a MotoGP magasabb kategóriáinak valamelyikében.


Bajnokok Ligája 2007/2008

Tavaly az athéni döntőben az AC Milan szerezte meg a győzelmet és a trófeát, miután legyőzte a Liverpoolt 2-1-re. Idén két angol csapat jutott be a döntőbe, ahol drámai csata után csak a tizenegyespárbaj hozott eredményt. Egy évig a Manchester United uralkodik Európa futballtrónján.


Bradley Smith

Fiatal és ambíciózus, Nagy-Britanniában máris népszerű. Első idényében, 2006-ban már 20 pontot szerzett 15 évesen, egy év múlva Franciaországban már dobogóra is állhatott. Idén nagy reményeket fűztek hozzá, amire azóta többé-kevésbé rá is szolgál. Nagyon gyors pilóta, aki harcban van a pole pozícióért, de versenykörülmények között egyelőre nem tudja ugyanazt a teljesítményt nyújtani. Nem sok idő kell, és potenciális világbajnokjelöltként indulhat.


Mike Di Meglio

A francia pilóta 2003-ban csatlakozott a mezőnyhöz, de eddigi profi évei csak mérsékelt sikereket hoztak. Legjobb éve a 2005-ös volt, pályafutása egyetlen győzelmét is akkor aratta, de végül csak 11. helyen végzett a világbajnoki pontvadászatban. Az idén a mérnököknek kösznhetően egyre erősebb és megbízhatóbb a motorja, mégis, legfeljebb az első ötben végez majd a szezon végén.


Sergio Gadea

2003-ban ugyan szerepelt négy futamon a sorozatban, igazáből csak a következő esztendőben kezdett versenyezni. Eredményei egyre jobbak voltak, tavaly és tavalyelőtt már felzárkózott az élmezőnyhöz, de Talmácsi Gábor és Hector Faubel árnyékában nem volt lehetőség jobb eredményre a csapatban. Idén Faubel feljebb lépésével ez lehetségessé vált, jövőre pedig Talmácsi is a 250 köbcentiméteresek között indul, így minden adott lesz akár a vb-címhez is.


Talmácsi Gábor

A 2005-ös év hozta meg számára a megérdemelt áttörést a Red Bull KTM-nél, három alkalommal is futamgyőzelmet szerzett. A Katari Nagydíjon a célegyenesben húzott el csapattársa, a világbajnoki címre is esélyes Mika Kallio mellett, aki így végül nem nyerte meg a címet. Talma viszont év végén szakított a klubbal, és a Humangest Honda versenyzője lett. Egy év múlva a Bancaja Asparhoz szerződött, ahol 2007-ben világbajnoki címet nyert a favoritnak számító csapattársa, Hector Faubel előtt. Szerződése szerint 2009-ben már a 250 köbcentiméteres kategóriában indulhat.




Romario doppingolt vagy csak hiú?

Fennakadt egy doppingellenőrzésen Romario, a brazilok világbajnok csatára, aki egy hajnövesztő szer használatával magyarázta az esetet.



Az elkövetkező 20 évben csak ábránd, hogy a magyar foci sikeres lesz

A magyar foci azért süllyed egyre mélyebbre, mert a labdarúgó szakma gyakorlatilag eltűnt. Ezzel a helyzettel (a vezetőket is beleértve) senki sem mer szembenézni, s nem meri bevallani a valóságot. Így a felfelé vezető útról sincsenek reális elképzelések – summázható két régi futballista véleménye, akik dühöt, keserűséget, de leginkább aggodalmat éreznek szeretett sportjuk hazai állapota miatt. Bevallják ugyanakkor, hogy a romlás már az ő idejükben elkezdődött.



Bajnokok Ligája: egyetértés a reformot illetően

Az érintettek - játékosok, klubok, ligák, szövetségek - képviselői egyetértésre jutottak a labdarúgó Bajnokok Ligája megreformálását illetően, a döntést az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának ülésén jelentik be november 30-án, Luzernben.


Talmácsi: lehetetlen megfogalmazni, mit éreztem

Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125-kcm-es géposztályának újdonsült világbajnoka azt mondta, szinte lehetetlen megfogalmazni azokat az érzéseket, amelyek akkor töltötték el, amikor vasárnap áthaladt a célvonalon az idényzáró Valenciai Nagydíjon, és ezzel a sportág első magyar világbajnoka lett.


Talmácsit ezrek fogadták Ferihegyen

Ezrek fogadták Ferihegyen Talmácsi Gábort, a motorsport történetének első magyar világbajnokát, aki kedden délben érkezett haza a valenciai szezonzáró futamról.


Barrera nem verekszik többet

Marco Antonio Barrera, a profi ökölvívás elmúlt évtizedének egyik legnagyobb alakja szombaton lép utoljára szorítóba.


Külföldi hegymászók kerültek bajba a Himaláján

Legalább egy hegymászó meghalt, több mint száz nehéz helyzetbe került, többek között orosz, német és ausztrál állampolgárok, a Himalája indiai részén, miután a térségben rendkívül heves havazás volt - közölte egy helyi tisztviselő szombaton.


Pókerarcok: hogyan születnek a jó döntések?

Ésszerű kockázat, vállalt jó és rossz döntések. Helyzetelemzés. Póker. Hívószavak, melyekre sokan felkapják a fejüket. Hogyan hozható össze mindez, és főképp hogyan hasznosítható az üzleti életben? Hogyan lehet szimplán valószínűségként kezelni a szerencsét, a valószínűségre pedig – mint a döntés egyik tényezőjére – magabiztosan alapozni bizonyos helyzetekben? Három budapesti közgazdász mesél kalandos vállalkozásáról.