Hosszú Katinka nem tud róla, hogy visszavonulna
Az úszó az Instagram-oldalán megjelent történetben reagált az Index cikkére.
Az úszó az Instagram-oldalán megjelent történetben reagált az Index cikkére.
Mindkét ország elégedetlen a koronavírus elleni intézkedésekkel a férfi kontinenstornán. A szervezők szerint ők korábban a részt vevő országok képviselőivel bejárták a szállodáka,t és ők azóta sem emeltek kifogást. Azt állítják, a hatályos jogszabályokat és a nemzetközi szövetség Covid-protokollját betartják.
Az előző elnök maga ellen kezdeményezett bizalmatlansági szavazást, amelyet elvesztett, majd lemondott. Ezért választanak új elnököt.
A lap értesülései szerint az idei világ- és Európa-bajnokságot követően az úszó búcsút vesz a versenysporttól.
Az ügynöke rosszul töltötte ki a vízumkérelmet, ezért szerepel benne az, hogy nem utazott az Ausztráliába belépés előtti hetekben - állítja Novak Djokovic.
Ana Brnabic támogatja Novak Djokovicot, de az oltásellenességével nem ért egyet.
Ha a világelső hazudott, akár egy évre is börtönbe kerülhet.
A magyar teniszező szerint oltatlan sporttársának annak ellenére sem kellene részt vennie a tornán, hogy jelenlenleg ő a legnagyobb teniszező.
A Guardian megszerezte a teniszező éjféltől egészen reggel háromnegyed nyolcig tartó reptéri vitájának leiratát, amely sok kérdésre választ ad.
A játékos pályára lépne az egy hét múlva kezdődő Australian Openen.
A teniszező családja sajtótájékoztatót tartott a hétfői ítélet nyomán. Köszönetet mondtak az ausztrál igazságszolgáltatásnak és a támogatóiknak, ám amikor a teniszező pozitív PCR-tesztjéről kérdezték őket, berekesztették az eseményt.
Miután a teniszező javára döntött a bíróság, a kormánynak lehetősége lett volna négy órán belül mégiscsak visszavonni a vízumát, ez az idő azonban letelt. A történetnek még nincs vége.
Mindössze hetekkel a Kína fővárosában tartandó téli olimpia megnyitója előtt a vírus az ország északi kikötővárosából, Tiencsinből átterjedt a szárazföldön beljebb található Honan-tartományba.
Az ügyben eljáró Kelly bíró szerint a hatóságok fellépése indokolatlan volt és elrendelte, hogy engedjék ki a teniszezőt a karanténból.
Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatója szerint a járványvédelmi intézkedések nagyon szigorúak és erőteljesek a helyszínen.
A klub két fizitoerapeutája mentette meg a sportoló életét.
Bár nem tudni, ekkor már tisztában volt-e az eredményével.
Szoboszlai mellett Willi Orbán, valamint a kapus Gulácsi Péter is kezdő volt, Szalai nem szerepelt a Mainz keretében.
Eredetileg 2024-ben tervezett visszatérni aktívan a magyar olimpiai mozgalomba, de az új helyzetben meggondolta magát a Hungaroring Sport Zrt. vezetője.
Azt mondják, hogy az ausztrál Victoria állam hagyta jóvá a mentességet.