Lemond egy tenisztorna rendezéséről a szövetség egy másik javára

2020-ban rendeztünk volna egy füves pályás női tornát, de ez zavarta volna a másik, a kormány által is támogatott salakos tornát, mivel túl közel lett volna hozzá. Topteniszezőink nyílt levélben kérték a teniszszövetséget, mondjon le a füves torna rendezéséről, ez most megtörtént.


Ronaldo csodát tett, a ManCity gálázott

A Juventus 2-0-ás hátrányból fordítva az Atlético Madrid, a Manchester City pedig a Schalke legyőzésével továbbjutott kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.


Fucsovics nem, Coric, Cecchinato viszont jön Budapestre az ATP-tornára

A jelen állás szerint lesz Davis Kupa-győztes Budapesten, a 250-es ATP-tornán, és az épp tavaly Budapesten diadalmenetét megkezdő címvédő olasz Cecchinato is visszatér. Fucsovics Márton azonban nem, ami ismét erős üzenet az általa többször bírált Magyar Tenisz Szövetségnek.




Zidane: Örülök, hogy hazatértem

A Real Madrid labdarúgócsapatának hétfőn kinevezett vezetőedzője, Zinedine Zidane úgy nyilatkozott: az elmúlt hónapokban feltöltődött, így örömmel mondott igent Florentino Pérez elnök hívó szavára.


Győzelemmel kezdett Ranieri Romája

Az AS Roma házigazdaként 2-1-re legyőzte az Empoli csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.




Zidane megint a Real Madrid edzője

Kevesebb mint egy éve állt fel a sikeredző. Most a története egyik legmélyebb válságában lévő klub ismét leülteti a kispadra a franciát.