A tervezettnél több mint egy hónappal korábban, április 28-án zár be a Néprajzi Múzeum A kétely felfüggesztése című formabontó és rendkívül kedvező visszhangra talált kiállítása. Társlapunk, A mű szerzője, Bihari Ágnes az utolsó tárlatvezetések egyikén kérdezte a kiállítás társkurátorát, a magyar múzeumi szakma úttörő egyéniségét, Frazon Zsófiát.
A 99 évesen elhunyt, nagy hatású, friss és inspiráló gondolkodású világhírű magyar-francia művész, Vera Molnár életműve előtt számos kiállítás tisztelgett, melyek – akárcsak a budapesti Ludwig Múzeum tárlata – még a decemberben elhunyt alkotó életében szerveződni kezdtek. A különleges összeállítás a művész munkái mellett más, de hozzá kapcsolódó alkotók műveit is tartalmazza, akik még a születésnapi tisztelettétel szándékával vettek részt tárlat előkészületeiben. Bihari Ágnes írása.
Bár a metszetek általában sokszorosíthatók, ő egy-egy mű elkészülte után nem használja újra a nyomóformát, hanem kiállítja az alkotás részeként. És bár grafikai nyomat alatt legtöbbünk valamilyen képre gondol, keretben vagy anélkül, esetleg egy kötet lapjain, az ő munkái szobákat töltenek meg, bejárható teret képeznek, beborítják a falakat és a padlót. Koós Gábor alig tíz éve diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, de már számos rangos díjat kapott és több országban is kiállították munkáit. Itthon az Inda Galéria képviseli, ahol jelenleg Gazing Into Darkness (A sötétségbe nézek) címmel a harmadik kiállítása tekinthető meg. Bihari Ágnes interjúja.
Két olyan alkotó, Csapó Ida (1952) és Kocsi Olga (1987), közös kiállítása látható a megújult Liget Galériában, akik amellett, hogy vizuális műveket hoznak létre, a következő szakmákban is szakképesítéssel és/vagy szaktudással rendelkeznek: újságíró, gép-és gyorsíró, női önismereti tréner, varrónő, villanyszerelő, karosszérialakatos, oktató. A kiállítás persze nem emiatt izgalmas, de talán jelzi, hogy némileg szokatlan az, ami a látogatóra vár.
Rejtélyes művész, rejtélyes gyűjtő, rejtélyes kísérőalbum, meghökkentő alkotások. Különös dolgok finom ködben. Egy nem unalmas kiállítás képei.
Waliczky Tamás több mint három évtizede él és alkot külföldön, ahol egy darabig jobban is ismerték a nevét és számítógép-alapú műveit, mint itthon. Ez ma már máshogy van, főleg mióta ő képviselte Magyarországot 2019-ben az 58. Velencei Biennálén Képzelt kamerák című projektjével. Az újmédia műfajának körébe tartozó munkáinak élvezetéhez elsősorban kíváncsiság kell, méghozzá az a fajta, amely a megszokott vizuális élményeken túli látványokra is nyitott. Legújabb munkáit az őt itthon képviselő, Molnár Ani Galériában lehet megtekinteni.
„Egy ember mindig érdekes” – ez a kijelentés, egy beszélgetésből kiemelt idézet, a címe Birkás Ákos emblematikus, a műfaj határait tágító, de alapvetően portrénak tekinthető képeiből rendezett kiállításának a Vintage Galériában. A 2018-ban elhunyt alkotó műveinek mostani válogatása alapos átgondolásokat és szándékokat mutat, és egyben egy új időszak kezdetét is jelzi a már lezárult életmű további történetében.
Lassan az X generációhoz tartozó magyar alkotók is kezdenek öregedni, sőt, egyre gyakrabban jön fájdalmas hír egyikük vagy másikuk idő előtti haláláról. Nem volt könnyű a pálya eleje, nem egyszerű a zeniten sem, és a következő 20-25 év sem néz ki túl fényesen. Nem, nem volt régen minden jobb, de azért sok minden igen: fiatalok voltak, előttük állt az élet, és körülbelül egy évtizeden át színesnek, nyitottnak és reménytelinek tűnt számukra (is) itthon a világ. Erről – meg sok másról is – szól a Magyar Nemzeti Galéria február elejéig látogatható kiállítása, a TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001).
„Boszniából jövök, vagyis Kelet-Európából, a Balkánról, nő vagyok és roma. Ez így együtt a legrosszabb kiindulópont, mégis ebből, a semmiből hoztam létre mindazt, amim mostanra van” – mondja Selma Selman aktivista és képzőművész, aki még mindig csak 32 éves, de már a legjobb képzőművészeti vásárokon és nagy presztízsű kiállítóterekben lehet látni a munkáit. Elismerések, felkérések, rangos alkotói ösztöndíjak – gyors, szinte szédítően gyors művészeti karrier. Bár ezt ő nem egészen így gondolja.
A 92 éves, magyar származású, São Paulóban élő fotóművész retrospektív munkái, melyeknek meghatározó részét teszik ki az Amazonas őserdeiben élő janomami törzs történetének és mindennapjainak dokumentálása, Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel láthatók a Néprajzi Múzeumban. A képeken túl megismerhető Andujar kalandos élete és aktivizmusának gyümölcse is, melyek mind emlékezetes élménnyé teszik a kiállítást.
Szokatlan, meglepő, vicces. Jólesik, ha a városban valami ilyesmit látunk, ha jól ismert útvonalunkon egyszer csak valami kreatívan szabálytalanba botlunk, ha legalább egy időre kizökkent valami a napi rutinból. A Budapest Galéria felhívására több, a városi térbe egy-egy adott koncepció mentén beavatkozó művész és művészcsoport jelentkezett a fent említett hatást ígérő projektekkel, melyek közül tíz valósult meg; szeptember 22. és október 23. között láthatóak a főváros különféle helyszínein.
Nem először és bizonyára is nem utoljára történik meg az, hogy egy művészetében következetes, építkező, szellemi szabadságáért és művészi víziójáért az anyagi biztonságról – de legalábbis egy kényelmesebb életről – lemondó alkotónak az életműve utolsó éveiben vagy halála után fénylik fel igazán. Akkor lesz szélesebb körben ismert és keresett, műveinek akkor lesz magas az ára, amikor ezt a művész már nem, vagy csak nagyon rövid ideig tudja élvezni.
„Nem vágom miért, de nagyon megható volt ez a kiállítás! Gratulálok! Petőfi for President!” „Rosszindulatú az egész kiállítás, megint volt egy ürügy, hogy a sajátjainkat leszóljuk. Szégyen!” Milyen fotókiállítás az, amely ennyire ellentétes érzelmeket (és vendégkönyv-bejegyzéseket) tud kiváltani a látogatókból? Pedig a Capa Központ Petőfi utcák népe című kiállításának kurátora, Virágvölgyi István elmondása szerint ő kifejezetten törekedett arra, hogy a kiállításban ne a végletek jelenjenek meg, még akkor se, ha emiatt esetleg nem lesz annyira színes az anyag. De szerencsére azért így is színes lett.
Gulácsy Lajos vágyainak és félelmeinek, éber álmainak és felhangolt nappalainak képei augusztus végéig nézhetők meg a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) nagyszabású, látogatóbarát tárlatán. A Plesznivy Edit és Bellák Gábor kurátorok által rendezett kiállítást nem érdemes kihagyni.