Nem lehet nyílt közbeszerzés az oszakai világkiállítás terveiről
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elutasította a szintén kormánypárti többségű gazdasági bizottság módosító javaslatát.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elutasította a szintén kormánypárti többségű gazdasági bizottság módosító javaslatát.
A jövő heti napirendi javaslatban a korábbi ígéret ellenére nem szerepel Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyása sem.
Nagyon igyekszik a kormány megfelelni az Európai Unió követelményeinek.
Ez az a jogszabály, amely az Európai Bizottsággal történő megegyezés érdekében kiterjeszti a korrupciós ügyekben az állampolgárok jogát a büntető eljárás kikényszerítésére, és amely megjárta az Alkotmánybíróságot is. Keddtől hatályos.
Novák Katalin nemrég másodszor küldött vissza az országgyűlésnek megfontolásra egy nemzetközi szerződést kihirdető törvényt. Ez politikailag kockázatmentes, a kisebb hibákat majd kijavítják, de mégse mondhatja senki, hogy az államfő válogatás nélkül aláír mindent.
A kormány a különleges jogállású szervekre is kiterjesztette a minisztériumokra és kormányhivatalokra vonatkozó szeptemberi döntését.
A kormány engedélyezte, hogy ne tartsák be a költségvetési törvényt.
A kormány ismét rendelettel módosított törvényt a háborús veszélyre hivatkozva.
A pénzt a rezsivédelmi alapból csoportosítják át.
Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében hozott törvények egyike szerint az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása lesz.
Molnár Katalin neve Baranyai Gábor kirúgásának napján is felmerült már a volt Coreper I. diplomata utódjaként.
Az Alkotmánybíróság egyhangúlag úgy döntött: nem Alaptörvény-ellenes, ha állampolgárok is felléphetnek korrupciós ügyek gyanúja esetén. Az október 3-án elfogadott törvényt maga az országgyűlési többség küldte felülvizsgálatra, de most már ki lehet hirdetni.
A következő tanévtől érvényes a diákhitel-utalás új szabálya, és akkor is az új szerződésekre. Vajon melyik lesz a szerencsés bank?
Lázár Jánosnak kell beruházási tervet készíttetni az Országház esetleges felújításáról, a Kossuth térért felelős nonprofit cég pedig azt vizsgálja, hogy addig is át kell-e vinni máshova a parlamenti munkát.
A bezárási bejelentési kötelezettség lényegében minden olyan sportlétesítmény működésének felfüggesztésére vonatkozik, amelyet nem tisztán magánalapon működtetnek. Amelyik nyitva marad, azok közül néhány mentességet kaphat, és 18 foknál melegebbre is lehet fűteni – döntött a kormány.
A kormány határozata szerint meg kell vizsgálni, milyen energetikai feltételek és körülmények nehezítik a vállalkozások működését.
Az orosz ügyekben tolmácsoló Marcin W. két vallomást tett, ami komoly kihívás elé állítja a lengyel ellenzéki vezetőt, volt kormányfőt, Donald Tuskot: ha az egyiknél szavahihetőnek ítéli a férfit, a másikban is annak kell lennie. A kampány dübörög, noha csak egy év múlva lesz a választás.
Az Alkotmánybíróság így látja a helyzetet.
Csak a felszámolóbiztos nyilatkozhatna a párt nevében – mondta ki a Kúria a Magyar Közlönyben megjelent végzésben.
A mennyiség 70 000 megawattórával, az egyedi állami kezesség összege 162 millió euróval nőtt.