Szabó Yvette

Szabó Yvette

Máris omladozik az Esztergomig kanyarodó M0-s ötlete
 

Máris omladozik az Esztergomig kanyarodó M0-s ötlete

Nem kapott környezetvédelmi engedélyt a budapesti körgyűrű kiváltására szánt M100-ashoz kapcsolódó egyik elkerülő út, ami a tiltakozó pilisi falvak érveit támasztja alá. A kormány lépései miatt egyre követhetetlenebbé válik az M0-s fejlesztésének folytatása, az azonban már látszik: jól járhat Varga Mihály.







A kormány és Mészáros most adnak a látszatra. Vagy mégsem?
 

A kormány és Mészáros most adnak a látszatra. Vagy mégsem?

Hivatalosan is bejegyezték azt az új állami vállalatot, amely a levitézlett nemzeti kereskedőházak jogutódja. A vezérigazgató még a cég megalakítása előtt kilépett Mészáros Lőrinc bankjának leányvállalatától, ám a felcsúti milliárdos birodalma másképpen is profitálhat a kapcsolati tőkéből.


Finta mehet, jön más - egymilliárd forintot fizetett az állam, most kidobja a terveket
 

Finta mehet, jön más - egymilliárd forintot fizetett az állam, most kidobja a terveket

Finta József megtervezte a Müpa és a Nemzeti Színház közé a kongresszusi központot, most a kormány rendelt oda egy rendezvénycentrumot. A szakma kiakadt, a költség újabb 150 millióval nő, a háttérben pedig Orbán Ráhel kapcsolati hálója sejlik fel. A kormány budapesti építkezéseiről, terveiről részletes összeálltást olvashat a HVG csütörtökön megjelent számában.




Jól táplált migránsok
 

Jól táplált migránsok

Van mitől félni a részben éghajlati okokból Magyarországon megjelenő új állatfajok miatt, de a kormány épp most rekvirálja el a pénzt az alapkutatásoktól.





Madárnak néznek
 

Madárnak néznek

2rule néven indítja el saját sportszermárkáját Mészáros Lőrinc. A tojásrántottától az áramfogyasztáson keresztül az olvasnivalóig az élet egyre több területén milliók számára megkerülhetetlen Orbán Viktor kormányfő barátja.



Orbán Viktor hiába hirdetett meg új gazdasági modellt
 

Orbán Viktor hiába hirdetett meg új gazdasági modellt

Önkényes törvényalkotással és függőségi viszonyok kialakításával tartja össze rendszerét Orbán Viktor kormányfő, akinek kiérlelt ideológiája ellenére sem új gazdasági elitet, sem erős középosztályt nem sikerült összekovácsolnia az elmúlt nyolc évben.