Állami cégek tízmilliárdjaiból megy a Fidesz burkolt szavazatvásárlása
Dől az állami vállalatok pénze a határon túli magyarok mozgósítására és a hazai kormányközeli média propagandamunkájára.
Dől az állami vállalatok pénze a határon túli magyarok mozgósítására és a hazai kormányközeli média propagandamunkájára.
Az Orbán családdal karöltve kebelezi be az országot Mészáros Lőrinc. A szállodák és a balatoni turizmus megkaparintásával, a paksi építkezés előkészítésével párhuzamosan jókora ingatlanbiznisz kerekedik Budapest közelében.
Elszálltak az ingatlanárak az üdülőövezetekben is, bár az épületek négyzetmétere még így is jóval olcsóbb, mint a lakások esetében. Ez megmozgatta a vékonyabb pénztárcájú emberek és a gazdag befektetők fantáziáját is.
A Mészáros Alapítvány első éve alapján a felcsúti polgármester kevésbé nagyvonalú, mint amennyire szavazatmaximalizáló lokálpatrióta.
Számok cáfolják a kormány állítását, amellyel beterjesztette legújabb oktatási törvénycsomagját. 2010 óta ugyanis a kabinet folyamatosan csökkentette a gyógypedagógus-képzésre felvehető hallgatók számát, most pedig tanárhiányra hivatkozva sorvasztja el a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztését.
A befektetők igényéhez igazodva, nem pedig egységes városfejlesztési koncepció részeként indulhattak el többezres lakásépítési programok Budapest térségében. A kevésbé módos családoknak esélyük sincs, hogy a főváros elit negyedeibe költözzenek.
A hatalom arroganciája már odáig fajult, hogy egyes településeken a lakossági befizetésekből is baráti cégek megbízásait finanszírozzák. Ehhez a kormány és az igazságszolgáltatás is asszisztál.
Hogy adta el szállodáját a felcsúti polgármesternek? Miként zajlott a tárgyalás? Mi várhat a Balatonra? Miért jöhet áfacsökkentés? A hazai szállodaipar emblematikus alakja, Wossala György mesélt a HVG-nek.
Az MNB egyik alapítványának nagyon is közpénz jellegű támogatása leplezi le, mekkora rombolást vitt véghez a kormány az elmúlt években a külgazdasági kapcsolatokban.
Egyre több szálloda és étterem igyekszik kutyabarátsággal kitűnni, abban bízva, hogy ez üzletileg is megtérül.
Több százmilliárd forintnyi építőipari projekt hiúsulhat meg, mert nincsen elég kőműves, bádogos és más építőipari szakmunkás, vagy ha van, akkor olyan áron, amit nem tud megfizetni a vevő, illetve nem fér bele a tervezett büdzsébe. Nem elég, hogy az ígéretek ellenére még mindig nem képeznek elég szakmunkást, a kormány a következő hónapokban az ágazatra zúdítja az összes uniós beruházást, és már kötik le a kapacitásokat a paksi atomerőmű bővítésére is.
Újabb kereskedőház üzemeltetését nyerte el Alpaslan Kaya cége, a Kaleco Dis Ticaret ve Danismanlik A.S., amely Libanon és Ukrajna után az algériai-magyar áruforgalomban is kulcsszerephez jut.
A történetbe visszatér a nemrég Mészáros Lőrincnek szállodákat eladó Leisztinger Tamás, de van benne állami bank is, meg egy offshore cég, melynek egyik vezetője nemrég Ukrajnában is igen aktív volt.
A kormány által is feltüzelt béremelési követelésekkel esetenként 20 százalékos bérnövekedést is sikerül kiverekedniük a dolgozóknak, még sincs megoldás a munkaerőhiányra.
A mától hatályos kormányrendelet azoknak a bevételeit is módosítja, akik a munkahelyüktől távolabbi vidékekről járnak be dolgozni: vannak, akik mától pénzt kaphatnak, ám vannak, akik pénzt veszíthetnek.
2016 talánya: mi köze van a miniszterelnöknek Mészáros Lőrinc fénysebességgel gyarapodó vagyonához, amely egyre több szálon kötődik az Orbán–Tiborcz családhoz.
Fél éven belül másodszor szabnak törvényt a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesületre, amelynek teljes vagyonát mások kezelhetik.
Orbán Viktor elfelejtette, hogy rendeletben kellett volna gondoskodnia a csaló brókerek vagyonának biztonságba helyezéséről. Az eredmény már látszik: szerteszét folyik a pénz.
Két héten belül az FHB Jelzálogbank valamennyi vezető testületéből kisöpörhetik az Orbán-kormánynál kegyvesztett Spéder Zoltán, valamint a titokzatos osztrák üzletember, Heinrich Pecina embereit. Helyettük olyanok jöhetnek, akik jól fekszenek a kormánynál, köztük a Mészáros Lőrincéknek milliárdos hitelt nyújtó bankár.
Egyre több szálloda és étterem igyekszik a házi kedvencen keresztül megfogni a fogyasztókat, a kutyabarátság pedig már rég túlszárnyalta a sarokban elhelyezett kutyafekhely és vizestálka szintjét. Kutyaügyességi pályák épülnek, kútból feltörő ásványvízben fürödhetnek, és saját zuhanyozóban tisztálkodhatnak a családtagként kezelt ebek. Sőt, megjelentek a ráépülő vállalkozások is, amelyek a kutyákat is vendégül látó helyeket minősítik.