Nem a csípőprotézis számít, hanem a nagy szív
A testét csak vonszoló Andy Murray azalatt a három meccs alatt, amíg versenyben volt Melbourne-ben, olyasmit művelt, amivel megőrjítette a nézőket, és örökre beírta magát az Australian Open történelmébe.
A testét csak vonszoló Andy Murray azalatt a három meccs alatt, amíg versenyben volt Melbourne-ben, olyasmit művelt, amivel megőrjítette a nézőket, és örökre beírta magát az Australian Open történelmébe.
Téveszmék, ellentmondások, képmutatás, máig fel nem dolgozott trauma és rengeteg düh szülte Harry herceg memoárját. A könyvből és a megjelenést övező interjúkból egy összeomlás előtt álló ember képe rajzolódik ki, ahogy az is kiolvasható belőlük, hogy pont azok próbálnának segíteni rajta, akiket hátba támad: az apja és a bátyja. Ő azonban már nemhogy nem akarja, de talán nem is tudja észrevenni a kockázatos zsákutcát, amelybe az elmúlt hat évben navigálta magát. Harry herceg története közben azért is zavarba ejtő, mert nehéz mit kezdeni egy olyan áldozattal, aki maga is bully.
Három búcsú, amely mindig is arra volt hivatott, hogy túlmutasson egy sportolói karrier lezárásán. Szubjektív visszatekintés 2022-re.
Orosz zeneszerző, francia koreográfus és az amerikai közönség századokon és kontinenseken átívelő csapatmunkája kellett ahhoz, hogy ma már megkerülhetetlen része legyen a karácsonynak a Diótörő. A téli időszakban telt házat vonzó mesebalett egyúttal annak is bizonyítéka, hogy a karácsony csodájához nem feltétlenül kell a vallás vagy a Télapó. Ráadásul idén 130 éves.
A sussexi hercegi pár már tavaly eladta a szavahihetősége egy részét Oprah Winfreynek. Most a Netflix hatrészes sorozatában bedarálják azt is, ami megmaradt a hitelességükből. A korona című sorozatnak legalább jeleznie kellett, hogy fikció, de a Harry & Meghan nem figyelmeztet arra, hogy ebben a produkcióban több a kitalált történet, mint a valóság.
Michelle Obama önéletrajza minden idők egyik legjobb politikai memoárjaként robbant be néhány éve a könyvpiacra. Most újabb könyvvel jelentkezett, a stílusa és hangja ugyanaz, a műfaja kicsit más, viszont nagyon is rezonál a jelenre: eszköztárat kínál egy járványtól és háborútól sújtott, politikailag megosztott, érzelmileg sokkos állapotban lévő világnak. Mindezt alázattal és melegséggel. És most már az is biztos: Michelle Obama a pragmatikus remény legjobb marketingese.
Minden idők egyik legnagyobbja, aki hihetetlenül fiatalon került fel az autóversenyzés csúcsára, de ahogy öregedett, úgy találta meg és használta egyre inkább a hangját, amellyel ugyanúgy képviseli a saját versenyzőtársai érdekeit, mint a méhekét, a nőkét és a bolygóét. Szégyenlős csodagyerekből lett négyszeres világbajnok, majd a paddock bölcse, akinek mindig van valami releváns mondanivalója a világról, amelyben élünk. A versenypályán már nem fogjuk látni megvillanni, de a véleményét ezentúl sem fogja magában tartani. Sebastian Vettel ezen a hétvégén utoljára áll fel a rajtrácsra Forma–1-es autóban.
Más kérdés, hogy a sorozat az ötödik nekifutásra sokkal jobban elfáradt, mint az épp pályakezdő 74 éves uralkodó.
Az utolsó orosz független tévé – ezzel az eposzi jelzővel került be a hírekbe a Dozsgy TV nem sokkal az ukrajnai háború kitörése után. A 2008-ban indult csatorna eleinte csak szórakoztatni akart, de a putyini rendszer szorításával párhuzamosan mind inkább a sajtószabadság egyre magányosabb élharcosa lett. A tévé történetét bemutató, Magyarországon először a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon látható F@ck this Job című film nemcsak azt mutatja meg, hogy néz ki egy rózsaszín utópia a putyini sötétségben, hanem azt is, hogy az igazság és a propaganda közötti háború frontvonala sokkal tisztább és egyértelműbb, mint ahogy azt a határok elmosásában érdekeltek láttatni szeretnék.
Az egymilliós követőtáborral rendelkező influenszer szomorúan üres élete; egy leszbikus szerelem a koncentrációs táborban; az írni-olvasni nem tudó iraki menekült, aki magyar állampolgár szeretne lenni és a szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolásának története – felforgató, mélyen elgondolkodtató és helyenként csodálatos filmekkel érkezik a kedden induló Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Íme kilenc film a programból, amit szerintünk kár lenne kihagyni.
Hasonlították már Fred Astaire-hez és Mihail Barisnyikovhoz, de mind inkább úgy tűnik, hogy Steven McRae-t csak önmagával lehet mérni. Olyan utat járt be, amely fájdalmasan és felemelően a sajátja. Három évvel ezelőtt, egy karriergyilkos sérülés után azt mérlegelte, hogy fog-e valaha még táncolni. McRae elképesztő fizikai és lelki erejének a bizonyítéka, hogy ma már ez nem kérdés.
Miközben az oktatás helyzete miatt dühös tüntetők a jövőért aggódtak, addig Bródy János már a jelenben figyelmeztetett, hogy Magyarország megint a rossz oldalon áll. Még szerencse, hogy George Clooney és Julia Roberts mindig tudja, melyik irányban kell keresni a felhőtlen boldogságot. Ez itt egy visszatekintés az Élet + Stílus és a Kult rovat októberi cikkeire.
Amire nem emlékszünk, az nem is fáj – ennek a tévhitnek a lerombolására vállalkozik a neves pszichoanalitikus, Galit Atlas az Érzelmi örökség című könyvében. A generációkon át romboló traumákat már jó ideje vizsgálja a tudomány, a szerző most arra biztatja az olvasóit, hogy ők maguk is vizsgálják meg a múlt sérelmeit, sok esetben ugyanis az érzelmi örökség kibontása a záloga annak, hogy aktív cselekvőként alakítsák a sorsukat. Nemcsak magukért, hanem a következő generációkért is.
A jogok nemcsak úgy vannak, ki kell harcolni, majd folyamatosan védelmezni kell őket – ezzel a szakmai hitvallással nők milliónak az életét változtatta meg az egyenlőségért vívott küzdelmet az élete utolsó pillanatáig fel nem adó ügyvéd, Gisèle Halimi. A francia közélet rebellis figurájának a nevéhez fűződik több emberi jogi siker, szerepe volt az abortusz legalizálásában, a halálbüntetés eltörlésében, a homoszexualitás dekriminalizációjában, a nemi erőszak elleni törvények megszületésében. A 2020-ban, 93 éves korában meghalt Halimi rendkívüli életét és munkásságát most egy könyv is felidézi, a nézetei és gondolatai pedig semmit sem veszítettek az aktualitásukból.
A ma 70 éves orosz elnök gondolkodására és tetteire ha mentséget nem is, de magyarázatot kínálhat a gyerekkora. A gyerekkori barátok és az életrajzírók olyan meghatározó évekről beszélnek, amelyek nyomot hagytak a testtartásában, abban, ahogy a bizalmat, a lojalitást és az árulást kezeli, vagy épp a szlengben, amit használ. Putyin már gyerekként megtanulta, hogy akinek hatalma van, annak igaza is van, hogy a meglévő hierarchiákat csak erőszakkal lehet megváltoztatni, hogy csak az erő számít, és a hatalom zéró összegű játszma. És már húsz évvel ezelőtt is figyelmeztetett: egy utcai huligánt senki ne merjen sarokba szorítani.
Kivételes eleganciával viselte azt is, hogy tökéletesnek látták, és ugyanígy kezeli saját búcsúját is. Roger Federer pályája az állhatatosság és kitartás jelképe volt, a játéka látványa pedig egyenesen katarzist jelentett sokaknak. Péntek estére utoljára írták be a nevét hivatalos versenyprogramba, de Federer és a tenisz kapcsolata az örökkévalóságnak szól. Csakúgy, mint az őt körülvevő imádat.
II. Erzsébet a maga sztoikus módján mindig figyelmeztetett: a változás az egyetlen dolog, ami állandó. A halála mégis sok embert az identitásában is megráz, erről árulkodnak az élő közvetítésekben megszólaltatott gyászolók mondatai. A reakciók érthetők: a királynő mindent megtett azért, hogy beépüljön a kollektív pszichébe, és ezzel nagyon sok rétege lett a halálát követő gyásznak.
Az ország leggyűlöltebb nője volt nem is olyan rég, most pedig a királynéja lesz ugyanennek az országnak. Ha Károly jó királynak bizonyul, abban elévülhetetlen érdeme lesz Kamillának, és ezt az utódlását nagyon gondosan megtervező II. Erzsébet királynő is tudta. Nem véletlen, hogy nem sokkal a halála előtt írásba adta: Kamillát megilleti a királynéi cím. Az, ahogyan eddig eljutottak, lenyűgöző emberi és PR-mutatvány volt, Kamilla pedig a türelmével, a kitartásával megnyerte a háborút az idővel.
A britek többségének nincs emléke arról, milyen volt az élet a hetven éven át uralkodó Erzsébet nélkül. A királynő halálával az ország elvesztette az egyik legfontosabb igazodási pontját.
Átírta mindazt, amit a női teniszről gondoltunk, és feltehetően át fogja írni azt is, amit a visszavonuló női teniszezőkről gondolunk.