Még úgy sem, hogy a róla készült dokumentumfilm néha betekintést enged a mélyebb rétegekbe. Csakhogy ez az ember sokkal komplexebb és ellentmondásosabb, mint amennyit a családja látni enged belőle. Minden idők egyik legnagyobb autóversenyzője ráadásul filter nélkül sokkal érdekesebb is lenne.
New York legyőzhetetlen szelleme előtt tiszteleg Spike Lee a legújabb, és eddigi legnagyobb szabású produkciójában. A NEW YORK EPICENTRUM 9/11➔2021½ több mint 200 megszólaló emlékein és gondolatain keresztül idézi fel azokat a mélységeket, amelyeket a város a szeptember 11-ei terrortámadások, majd legújabban a koronavírus-járvány alatt megtapasztalt, és közben nem veszíti szem elől ennek a városnak az elképesztő erejét. Mert ha New York ért valamit, az az, hogy bármekkora is a veszteség és a fájdalom, az élet megy tovább.
2001. szeptember 11-én ő jelentette a biztos pontot a terrortámadás káoszában, ma már azonban nemcsak, hogy megkopott a régi dicsősége, de kínos és nevetséges figurája lett az amerikai közéletnek. Rudy Giuliani nagyon magasról zuhant nagyon mélyre, és minél szorosabban kapaszkodott Donald Trumpba, annál messzebbre került a glóriától, amely egykor körbevette. A terrortámadás évfordulóján része a számvetésnek az is, hogy Giuliani látványos bukása mit árul el az országban végbemenő mélyebb kulturális átalakulásokról.
Ferenc sok szempontból az első pápa, akinek a 21. századi média eszközei állnak a rendelkezésére, hogy kapcsolatot építsen a katolikus és nem katolikus tömegekkel. A hétvégén Budapesten miséző egyházfőt azonban nem az eszközök, hanem az ezeken át közvetített üzenetek tették szupersztárrá.
Évtizedekkel a halála után kap helyet a párizsi Panthéonban, a francia nemzet legnagyobbjai között – első fekete nőként – Josephine Baker. Kellett hozzá egy petíció, csaknem 40 ezer aláírás, és Emmanuel Macron köztársasági elnök rábólintása. Josephine Baker a táncával és a karizmájával vadította meg a franciákat, de a bátorságával tett szolgálatot választott hazájának: az életét is hajlandó volt kockára tenni az országért, amely olyan jó volt hozzá.
Erre következtethetünk legalábbis abból, hogy a Facebookon megfuttatott nyári olvasmánylistáján szerepel az Egy év a világ legboldogabb országában című könyv. A cím nem árul zsákbamacskát: a szerző a Dániában töltött egy évének a tapasztalatait írja meg egy roppant szórakoztató és tanulságos könyvben. De mit tudhatnak a dánok, amit még a miniszterelnök is tudni akar?
A Côte d’Azur viszonyítási pont, elképzelése (vagy élménye) mindenkinek van róla, de ahhoz, hogy fogalommá lényegüljön át, kisebb forradalomra volt szükség. Ezt a drasztikus rekreációs átalakulást művészek indították be, és aztán celebek pörgették fel.
Egy 46 éves olimpikon sok más sportágban is anomáliának számítana, de a tornában különösen így van ez. Okszana Csuszovityina viszont magasról tesz arra, hogy ki mit tart anomáliának. A csodálatos üzbég tornász karrierje jól illusztrálja azt is, hogy egy élsportolónak nemcsak érmeket nyerni nehéz, hanem az is, amikor ki kell mondani: ennyi volt. Tokióban most végleg elbúcsúzott. Talán.
Barack Obamában megvolt a képesség, hogy a korhangulatot politikai üzenetté gyúrja, és ehhez bőven merített nemcsak a saját életének a tapasztalataiból, hanem a popkulturális élményeiből is. A formula működött, mert alig indult be annak idején az elnökválasztási kampánya, ezzel párhuzamosan ő maga is popkulturális ikon lett. Aki ma ünnepli hatvanadik születésnapját.
A Hamilton-Verstappen párharc régóta érlelődik, az ínyencek pedig nagyon várták, hogy végre kerék kerék ellen harcoljon a hétszeres világbajnok és a trónkövetelést halálosan komolyan vevő fiatal pilóta. A rivalizálásuk idén végre teljes erővel meghatározza a versenyeket. A Magyar Nagydíj előtt megnéztük, hogyan lett Lewis Hamilton méltó ellenfele a Red Bull dédelgetett csillaga.
Emberfeletti képességekkel rendelkezik, de mégis ember, és tokiói döntése nyomán most mind a kettőt ünnepelheti a világ. Simone Biles élt a beleszólás jogával, amikor visszalépett, és újrafogalmazta, hogy mit jelent a siker.
Mit lehet kezdeni az élettel? Gyönyörködni a naplementében, zenét hallgatni, alkotni, nagyokat nevetni. Ez John Lurie excentrikus gyorstalpalója a létezéshez a legújabb, nehezen körülírható sorozatában. Mi azért megpróbáljuk körülírni.
Az igazi Diana Spencert már életében elhomályosította a szerep, amelyet 20 évesen megkapott. Ma, amikor a két, egymással háborúskodó fia születésének hatvanadik évfordulóján felavatta a szobrát, még mindig a Diana brandet látjuk magunk előtt, és továbbra is keveset tudunk az emberről, aki ezt tartalommal megtöltötte. Mitől működött a Diana-mítosz?
Megnyomhatták a központban a piros gombot, mert a kormánypárti propagandamédia hétfőn este és kedden reggel a különböző felületein egyszerre rohant ki az LMBTQ-tartalmak, valamint az érintett szexuális kisebbségek jogait védő civil szervezetek, emberek ellen. Az össztűzben mindenki megkapja a magáét: Soros György, a filmipar, a TikTok, a civilek és az egyszeri Facebook-felhasználók is. Közben hiába elfogadó a magyar társadalom nagy része, egy hangos homofób kisebbséget bátorít a kormány propagandája. És nem látszik, hol a határ.
Egy olyan időszakban, amikor a járvány épp a levegőtől fosztott meg sokakat, sok szempontból hasznos lehet közelebbről is megvizsgálni az élet egyik alapvető funkcióját: a lélegzést. James Nestor azt állítja, hiába alapvető, elfelejtettük vagy nem tudjuk jól csinálni, aminek messzemutató, és leginkább negatív következményei vannak.
Ma már aligha lepődik meg bárki is, hogy LMBTQ-karakterek szerepelnek a sorozatokban, pedig valójában már évtizedekkel ezelőtt is beleírták a történetekbe a melegszálakat. Olyan klasszikusokban jöttek szembe ezek a figurák, mint a Jóbarátok, a Vészhelyzet, sőt a Szomszédok – csupa olyan sorozat, amelyen el sem tudunk képzelni egy 18-as karikát. Pedig, ha átmegy a készülő törvénycsomag, ezeket a jövőben már csak így lehetne leadni a tévében. De mégis mire figyelmeztetne a jelzés?
Egy biztos: azt megtanultam tőle, hogy a játék komoly dolog, de akkor is csak játék.
A kínai vezetés a népességcsökkenéstől megrettenve, hat évvel az után, hogy egy helyett két gyereket engedélyezett a családoknak, most háromra emelte a limitet. Csakhogy nagyon sokan nem úgy képzelik el a családjukat, ahogyan azt a kormány szeretné. És a kormány már így is épp elég traumát okozott nekik.
A klíma- és a járványválság újraértelmezheti a felelősségünket a gyerekvállalás és a jövő iránt. Míg sok nő eddig leginkább csak a szülés időzítésében volt bizonytalan, addig ma már vannak, akik magában a szülésben bizonytalanok.
A walesi hercegnő 1995-ös interjúja felforgató volt, de hogy mennyire, az csak 25 évvel a sugárzása után vált nyilvánvalóvá. A BBC-nek most önvizsgálatot kell tartania, hogy mekkora bűnt is követett el – nemcsak Diana hercegnő és a családja, hanem a nyilvánosság ellen is.
