Marcus Rashford a Manchester United egyik legnagyobb fiatal tehetsége, de könnyen lehet, hogy egyszer majd nem a góljai miatt fogunk emlékezni rá, hanem azért, mert felrázta a brit politikai elitet.
Franciaország az utolsó pillanatig várt a határnyitással, de most már biztos: akinek a Riviéra kell, megkapja idén is. Egyelőre nehéz megmondani, mennyit változott Nizza az elmúlt hónapok során. Nehéz időszakon vannak túl.
A jó stand-up akkor igazán jó, ha nemcsak a nevetőizmokat, hanem a lelket is megdolgozza. Hannah Gadsby ezen a téren elment a határokig, és senki nem tud úgy beszólni Louis C. K.-nek, mint ő.
Ez a kérdés perzseli fel épp az Egyesült Államokat – a történelem során már sokadszorra. A Black Lives Matter hosszú ideje hívószava az amerikai közéletnek. De miért olyan nehéz megérteni? Vélemény.
Az Egyesült Államokban megint kiderült, hogy kínos és veszélyes tud lenni, ha fehérként kritizálja az ember – látszólag nem faji alapon – a nem fehér embertársait. Kis kultúrharc-körkép kommentháborúval, bónusz kutyasétáltatással.
A szexuális visszaélések áldozatai az elmúlt néhány évben elkezdhettek reménykedni abban, hogy a traumáik nem maradnak következmények nélkül. Aztán jött a pártpolitika, hogy átgázoljon rajtuk. Az idei amerikai elnökválasztás ott szól bele a Me Too mozgalomba, ahol csak kárt tud okozni.
A phenjani rezsim alatt élők ritkán jutnak szóhoz, egy újságírónak azonban most sikerült a történeteiken keresztül összerakni valamilyen életszerű képet a hétköznapjaikról. A Kérdezz meg egy észak-koreait! című könyvből kirajzolódik az is, hogy miként képes túlélni egy diktatúra, és az is, hogy képesek túlélni az emberek egy diktatúrában. És megismerkedhetünk a zsarnokság egyik paradoxonával is: a boldogsággal.
A Colectiv című román dokumentumfilm húsba vágóan mutatja be, milyen következményei vannak annak, ha a korrupt egészségügy emberéletekkel játszik.
Természetesen az Egyesült Államokban élők is tisztában vannak azzal, hogy az új koronavírus kicsi, sőt szabad szemmel láthatatlan, éppen ezért nem is lehet lelőni. Az egyre durvuló járvány közepette mégis azt tekintették az egyik legfontosabbnak, hogy jól bevásároljanak fegyverekből.
Az elmúlt évtizedekben volt dolga a HIV-, a SARS, a MERS- és az ebolajárvánnyal, sőt még az anthraxszal is. Az Egyesült Államok egyik legelismertebb járványügyi szakembere most a koronavírussal, és a valós veszélyeket sokszor lazán kezelő elnökkel néz szembe. Anthony Fauci megnyugtató, bár a sok interjútól rekedt hangjától most amerikaiak milliói várnak valami biztatót.
Giovanni Boccaccio már az 1300-as években tudta, hogy a mentális jólétnek milyen fontos szerepe van járvány idején. A Dekameron receptjét ma is érdemes megfontolni.
A válasz egyszerű: azért, mert nők. Mégis egy olyan világban kell élniük, amelyet a férfiak igényei és szükségletei alapján terveztek – állítja Caroline Criado Perez, aki beleásta magát az adatokba, és rájött, hogy a nők nagyon sok területen egyszerűen láthatatlanok.
George Floyd halála és a rasszizmus elleni tüntetések kihozták a polgárjogi harcost a Forma–1 hatszoros világbajnokából. Lewis Hamilton a saját kollégáival is szeretné megértetni, milyen az, ha a világ minden egyes nap eszébe juttatja az ember bőrszínét.
A 13 évvel ezelőtt eltűnt Madeleine McCann fotóit olyan sokszor és sok helyen láthatták az emberek, hogy az akkor hároméves brit kislányt szinte családtagnak érezhették. Hogy nőhetett ilyen nagyra ez a történet, amikor évente több ezer gyerek tűnik el, és róluk semmit sem tudunk?
Azok után, hogy egy fehér minneapolisi rendőr hosszú perceken át térdelt George Floyd nyakán, aki aztán bele is halt ebbe, Colin Kaepernick négy évvel ezelőtti tiltakozása nemcsak indokoltnak, hanem prófétainak is tűnik. A gesztus ma is ugyanolyan komplex, mint amikor az amerikaifutballista elkezdte a személyes harcát a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen, de egyre többén kezdik megérteni, hogy mit is akart üzenni.
Járvány idején a harcias vezetői hozzáállásból nem feltétlenül következik hatékonyság is. Új-Zéland miniszterelnöke, Jacinda Ardern kedvességre és hatékonyságra építette a koronavírus elleni stratégiáját, és minden jel szerint a szigetországnak nemcsak ellaposítani sikerült a járványgörbét, de meg is szabadult a vírustól. Kérdés, hogy a korlátozások lazításával ez így marad-e.
A Diane védelmében című sorozatnál kevés aktuálisabb tükröt találunk, amely a tévések eszközeivel tűpontosan képes megmutatni az amerikai valóság abszurditását.
Teljes erővel dübörög az Obama-nosztalgia a Netflix új dokumentumfilmjében. De egyértelmű az is, hogy minden inspiráló üzenetnek a rasszizmus mocsarából kell kiverekednie magát.
Egy olyan országban, mint az Egyesült Államok, ahol történelmileg nagyra értékelik az egyén szabadságát, és gyanakvóak a kormányzati hatalommal szemben, várható volt, hogy a járvány miatt elrendelt lezárásokat és kijárási korlátozásokat nehezen fogadják el a polgárok. A vírus elleni védekezést figyelmen kívül hagyó tüntetéseket azonban több tényező is táplálja.
Ma nemhogy szürreálisnak, egyenesen elképzelhetetlennek tűnik az életünk hírek nélkül. Kilencven évvel ezelőtt viszont a BBC meg merte lépni azt, hogy egy híradót hírek nélkül adjon le. Más világ volt, de volt benne logika.