Akár 90 meteor is felvillanhat az égen óránként – látványos jelenség jön
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton.
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton.
MTI
Hamarosan sokkal kevesebb lesz az AI-funkció a Windowsban, az első átalakításokat már el is végezte a Microsoft.
HVG
Reggel gyűrű pontozza az alvásunkat, napközben okosóra követi a mozgásunkat és a pulzusunkat, a telefon képernyőjén pedig újabb grafikonok és pontszámok jelzik, hogyan teljesített aznap a testünk. Mire este lesz, könnyen támadhat az az érzésünk, hogy ezt a napot nem megéltük, hanem csak megmértük.
Rég várt funkciót élesített az Instagramon a Meta: végre lehet szerkeszteni a kommenteket. Erre azonban nem adnak túl sok időt, és nem is lehet módosítani akármit.
HVG
A daganatos megbetegedéseknél használt sejtterápia segítségével sikerült megfelelő állapotba állítani egy beteg immunrendszerét, így újra normál életet élhet.
HVG
Egy utalás átirányításával loptak el óriási összeget egy brit olaj- és gázipari cégtől.
HVG
Hiába a rengeteg felhasználói panasz, egyelőre úgy tűnik, nincs napirenden a jelenleginél háromszor hosszabb, átugorhatatlan reklámblokkok bevezetése a YouTube-on.
HVG
Több olyan intézkedést is hoz a jövőben a dél-koreai kormány, ami megpróbálja ellensúlyozni az elszálló hardverárakat.
HVG
A programozókat célozza az OpenAI a ChatGPT új csomagjával, mely fele annyiba kerül, mint az eddigi csúcscsomag.
A 18–75 éves magyar lakosság csaknem fele használ valamilyen nikotinterméket – derül ki a JTI legfrissebb, országos reprezentatív kutatásából. Bár a termékek köre folyamatosan bővül, a használók körében továbbra is a hagyományos cigaretta számít a legelterjedtebbnek. A felmérés arra is rávilágít, hogyan viszonyulnak a magyarok a dohányzási szokásokhoz, az alternatív termékekhez, valamint milyen elvárásaik vannak a kulturált és tiszteletteljes kommunikációval, illetve a nyilvános használattal kapcsolatban.
HVG
Olasz kutatók szerint az álmok befolyásolhatják, mennyire érzi magát kipihentnek az ember.
HVG
A rákgyógyításban már bizonyított megközelítés hozhatja közelebb a férfi fogamzásgátlók megjelenését.
HVG
Amerikai kutatók számításai szerint kilenc év leforgása alatt 16 százalékkal nőtt a fényszennyezés mértéke a Föld jelentős részén.
HVG
A Glasgow-i Egyetem kutatói szerint fizikailag nincs akadálya az olyan kozmikus struktúrák megépítésének, amelyek egy egész csillagot ölelnek körbe.
HVG
A Blooomberg szakírója, Mark Gurman szerint az előzetes hírekkel ellentétben a hajlítható kijelzős iPhone fejlesztése során nem volt olyan nehézség, ami miatt elcsúszhat a 2026 őszi bemutató.
HVG
Már a Föld felé tart az Artemis II küldetés legénysége, az Orion űrhajón ugyanakkor valami nincs rendben az új fejlesztésű WC-vel.
HVG
Egy kicsit talán már sok a videó a Spotifyban, ami zavaró lehet akkor, ha az ember egyébként csak zenét szeretne hallgatni. Szerencsére felismerte a platform a problémát, és jön pár gomb, amivel kisöpörhető minden videó.
HVG
Az amerikai Binghamton Egyetem kutatói lehetővé tették, hogy a robotkutyák képesek legyenek a kétirányú kommunikációra.
HVG
Hatalmas kibertámadást hajtottak végre nemrégiben észak-koreai hackerek, a jelek szerint hetekig készülhettek rá.
HVG
Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani, április közepén pedig a csóvája is jól látható lesz akár kézi távcsővel is.
MTI