Halastóra telepített napelemeket Kína, sokkal hatékonyabbak a hagyományos megoldásnál
A víz fölé telepített napelemek nem csak az áram termelésének tesznek jót, de a tónak és a haltenyésztésnek is.
A víz fölé telepített napelemek nem csak az áram termelésének tesznek jót, de a tónak és a haltenyésztésnek is.
hvg.hu
Mobilhálózata modernizációjával készül a drasztikusan növekvő adatforgalomra a Telekom. A változások között szerepel, hogy a szolgáltató csütörtökön teljesen lekapcsolta 3G-s hálózatát.
hvg.hu
Tucatnyi kamerából álló rendszer figyeli majd a játékosokat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Három hónapra sem vagyunk már az idei iPhone-ok bejelentésétől, így egyre több a hír az Apple új eszközeiről. Legutóbb a szelfikamerákról érkeztek értesülések, amelyekhez csak annyit tehetünk hozzá: bárcsak igaznak bizonyulnának.
hvg.hu
A kriptovaluták értékének zuhanása az észak-koreai rezsimet is igen kényelmetlenül érinti.
hvg.hu
A Siemens felvásárolta a megelőző karbantartási megoldásokat fejlesztő Senseye-t. Az ügylet értéke ismeretlen, de azt tudni, hogy az akvizícióval egy dinamikusan bővülő piacon erősíti pozícióit a német technológiai vállalat.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói egy Brazília méretű „űrbuborékkal” védenék meg a Földet a Nap sugaraitól.
hvg.hu
Az IKEA Kreativ a bútorgyártó eddigi legsokoldalúbb alkalmazása. A kiterjesztett valóság segítségével csinál szabadon alakítható vásznat a saját otthonunkból.
hvg.hu
Az orosz hackereknek nem tetszik, hogy Norvégia segítséget nyújt Ukrajnának a háborúban.
hvg.hu
Egybeírt neve fogalommá vált a magyar internetezők körében, a megszűnő Toldacuccot több mint másfél évtizeden át segítette a nagyméretű fájlokat továbbítani kívánók életét.
Lezárult az egyik utolsó nagy magyar levelezőrendszer eladása.
hvg.hu
A kutyák két különböző alkalommal, 40 és 14 ezer évvel ezelőtt, és más-más régióban fejlődtek ki a farkasokból – állítják brit kutatók, akik 72 olyan szürke farkas (Canis lupus) genetikai örökségét vizsgálták, amely az elmúlt 100 ezer évben élt Európában, Szibériában és Észak-Amerikában.
MTI
A WHO szakértői szerint az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma az európai kontinensen több mint háromszorosára nőtt.
MTI
Ha vannak is életformák a vörös bolygón, akkor biztosan nem a felszínen kell őket keresni, mert azt rengeteg sugárzás éri.
hvg.hu
A minap derült ki, hogy macska fertőzött meg embert koronavírussal. A virológus szerint egy rendkívül ritka esetről van szó.
hvg.hu
A Xiaomi a pletykák szerint rájött arra, hogyan tudná kihasználni az 1 colos kameraszenzor teljes felületét a mobilokban.
hvg.hu
A műhelyben összeállított egyik Volgára egy nehézgéppuska került.
hvg.hu
Az amerikai hatóságok szerint megszaporodtak a deepfake-technológiát használó csalók, akik ma már állásinterjúkhoz is felhasználják ezt, hogy bejussanak egy céghez.
hvg.hu
Az HBO Max általános szerződési feltételeiben kétségtelenül ott szerepel a kitétel, amely szerint változhat, milyen tartalmak érhetők el a platformon. Annak pedig, aki esetleg egy film "levétele" miatt lemondaná az előfizetését, nem jár visszatérítés.
hvg.hu
A mélyűrbe vezényelt eszközök általában egyirányú úton vesznek részt, és nincs ez másképp a NASA egyik közelgő, Europa Clipper című missziójával sem.
hvg.hu