A kutyák képesek a gazdájukat kizárólag a hangjuk alapján is felismerni, és ehhez az ember által is használt hangjellemzők közül többet is használnak – derült ki az ELTE etológusainak legújabb tanulmányából.
Az elkövetkező 30 évben akár annyival is megemelkedhet a világtengerek szintje, mint amennyivel az elmúlt 100 évben – jósolja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az amerikai óceán- és légkörkutató központ (NOAA).
Sok ügyfél adata került ki a világ egyik legnagyobb bankjának számító Credit Suisse-től, a vasárnap nyilvánosságra hozott információk szerint a svájci pénzintézetnek állítólag évek óta ügyfelei voltak különböző korrupt, tekintélyelvű politikusok, kábítószer-kereskedők, feltételezett háborús bűnösök és emberkereskedők.
Komoly kellemetlenségeket okozott hétvégén Nyugat-Európa légi közlekedésében az Eunice. A vihar az amszterdami repülőtéren 120 km/h-s széllökéseket is okozott – de hát leszállni csak le kellett valahogy. Már amikor sikerült.
Az új fajtól származó koponyadarabot a Los Blanquitos formációban, Amblayo közelében, Argentína északi részén találták meg, ahol a sziklák kora 75-65 millió év.
Pakiszán 2016-ban elfogadott kibervédelmi törvényét már többször módosították, legutóbb épp vasárnap. A jogvédők aggódnak, hogy a hatalom visszaélhet vele.
Egy ideje már teszteli egy szűk csoport Donald Trump új közösségi oldalát, az egyikük pedig nemrég azt a választ kapta a kérdésére, hogy az alkalmazása február 21-én válik élessé az App Store-ban.
A legismertebb szabad enciklopédia, a Wikipédia magyar nyelvű változata 19 évnyi munka és közel 25 millió szerkesztést követően elérte a félmillió szócikket – közölte a Wikimédia Magyarország Egyesület.
Annak ellenére, hogy a szervezetek jelentős összegeket költenek különböző IT-biztonsági technológiákra, továbbra is küzdenek a kibertérben bekövetkező fenyegetésekkel és incidensekkel. A mesterséges intelligenciával ellátott kibervédelmi megoldások (Cyber AI) képesek potenciális támadások valós időben történő detektálására, a biztonsági incidensekre adott válaszok automatizálására, és segítenek dinamikus védekezési stratégiák kialakításában. A Deloitte Tech Trends elemzése szerint a Cyber AI 2022 egyik kiemelt trendje.
Számos új funkció érkezik a Windows 11-gyel, viszont néhány korábban használt kimaradt belőle. Az élő csempéket is hiába keressük az új rendszerben, azonban egy ügyes kis programmal visszacsempézhetjük, helyesebben visszacsempészhetjük.
A nagy technológiai cégek egymás után nyújtják be a szabadalmaikat az Egyesült Államokban és persze globálisan is. A tavalyi ezzel kapcsolatos toplistákon rengeteg az ismerős név.
Új lehetőséget kaphatunk, hogy tanuljunk a hibáinkból és más értékek mentén rendezzük be az univerzumunkat – virtuálisan. Nem mindegy azonban, ki kezében lesz az irányítás a metaverzumban, s az új hely kit fog igazán szolgálni: a felhasználók jóllétét vagy nagyvállalati befektetők jólétét.
Egészen rövid idő alatt igazi slágerjátékká nőtte ki magát egy amerikai szoftvermérnök böngészős szójátéka. A fejtörő egyre több platformon jelenik meg, legutoljára például a Nintendo Game Boyára adaptálta egy ügyes programozó.
Mozgalmas hónapnak ígérkezik a Samsung számára a február. A hó elején bemutatta csúcstelefonjait és -tabletjeit, ám az utolsó napokra is tartogat még bejelentenivalót.
Minap mutatta be a Samsung idei csúcstelefon-családját, a Galaxy S22-ket. A rajtuk futó One UI 4.1 felület ugyan csak egy kisebb frissítés, viszont az egyik új funkciója jól jöhet majd a régebbi Galaxyknál is: bővíti a készülékben lévő memóriát.