T–14 Armata: Mit tud az orosz szupertank, amelyet kimondottan villámháborúkra terveztek?
A gépszörnyet egy 2015-ös katonai parádén mutatták be, de a harctérre azóta sem tudott kigördülni. Az oroszok mégis több ezer ilyet akarnak legyártatni.
A gépszörnyet egy 2015-ös katonai parádén mutatták be, de a harctérre azóta sem tudott kigördülni. Az oroszok mégis több ezer ilyet akarnak legyártatni.
hvg.hu
Világszerte több milliárdan használják valamely eszközükön a Google böngészőjét. Ők egyre több támadásra számíthatnak – figyelmeztet a Chrome biztonsági csapatának vezetője.
hvg.hu
Az orosz vezetés által bevezetett új korlátozások csak még fontosabbá tették a VPN-szolgáltatásokat, vagyis a virtuális magánhálózatokat.
hvg.hu
Tavaly a világ öt legkelendőbb okostelefonjának hátoldalán egyaránt az Apple logója kapott helyet. A Samsung pedig közel nem úgy került be a top 10-es listába, ahogyan azt vélhetően szerette volna.
hvg.hu
Már a főoldalon is arra figyelmeztetnek minket, hogy el ne felejtsük lementeni a videóinkat.
hvg.hu
A hazai háztartások számára jelenleg elérhető legyorsabb internetsebességhez is érezhető növekedést ígér a ZTE hálózatieszköz-gyártó vállalat új fejlesztése.
hvg.hu
Ugyan még csak pár napja mutatta be az Apple az iPhone SE 3-at, azonban már sikerült lefuttatni rajta egy Geekbench tesztet, ami sokat elárul az újdonság teljesítményéről.
hvg.hu
A Facebook/Meta által készített Code Verify kivételesen nem a mobilos kommunikációt igyekszik védettebbé tenni, hanem azt, amelyik a számítógépen keresztül zajlik. A kiegészítő ingyenes és már három böngészőhöz is elérhető.
hvg.hu
A ma kapható VR-eszközöket csak egy megfelelő nagyságú térben lehet használni, de ott is korlátozottan – még legalábbis. Az amerikai Ekto VR ugyanis kitalált valamit, amivel a játéktér úgy növelhető, hogy a valóságban semmi sem módosul.
hvg.hu
Az alábbi, ingyenesen használható weboldalon számos testre szabható és szabadon felhasználható illusztrációból válogathatunk, és korlátozások nélkül tölthetjük le ezeket.
hvg.hu
Bekapcsolt hangszóróra öntött folyadékoldat segítette a tudósokat annak megértésében, hogy miként keletkeznek a Nap felszínén megfigyelhető anyagkilövellések. A magyar vezetésű, nemzetközi kutatócsoport tagjai kísérletükkel első ízben bizonyították, hogy a napszpikulák keletkezését és nagy számát egy egyszerű mechanizmus, a konvekció okozhatja.
MTI
A politikusok beszédekkel, a Google egy, a kereső főoldalára kihelyezett különleges logóval tisztelet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen.
hvg.hu
A kezdetben véltnél sokkal régebbi, 58 millió éves lehet a Grönlandon 2018-ban felfedezett jégalatti óriáskráter – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
MTI
Az androidos telefonok gyári üzenetküldője mindeddig nem tudta értelmezni azokat a reakciójeleket, amiket egy iPhone-ról küldött át valaki. De a Google végre úrrá lett a problémán. Más újdonságok is jöttek.
hvg.hu
A természetvédők attól tartottak, már kihalt a súlyosan veszélyeztetett Hill-féle patkósdenevér, 40 év után azonban találtak egy példányt Ruandában. A kis repülő emlős (Rhinolophus hillorum) továbbra is él Ruanda Nyugwe esőerdejében – közölte a felfedezést tevő szervezet.
MTI
Azt egyelőre nem tudni, hogy az erőmű elvesztette-e az összes áramforrását.
hvg.hu
A koronavírus-járvány kitörése óta az egyik legsúlyosabb járványhulláma indult el a napokban Kínában. Lezárták Sencsent is, ennek hatása pedig gyorsan globális lehet.
hvg.hu
Microsoft, Apple, Google és Mozilla – a saját böngészővel rendelkező vállalatok most együtt dolgoznak annak érdekében, hogy javítsák a felhasználók netes élményeit.
hvg.hu
Az orosz hatalom köztudottan nem örül, ha az országot, illetve annak vezetését kritizálja a sajtó. Ez az Ukrajnában zajló orosz invázió alatt pedig csak még erősebb lett. Ezért is indult el egy érdekes kezdeményezés, ami mögött egy weboldal áll.
hvg.hu
Egy fagylaltgépeket érintő probléma technológiai-jogi csatározásokba keverte az egyik legnépszerűbb gyorséttermet és egy kisvállalkozót, amely most úgy érzi: előbbi csúnyán átverte.
hvg.hu