Olyan helyen lehet életre alkalmas bolygó, ahol erre a legkevésbé sem lehetett számítani
A brit kutatók szerint egy fehér törpe csillag körül keringő objektumok mozgása arra utal, hogy lehet egy életre alkalmas bolygó az égitest lakható zónájában.
A brit kutatók szerint egy fehér törpe csillag körül keringő objektumok mozgása arra utal, hogy lehet egy életre alkalmas bolygó az égitest lakható zónájában.
MTI
A NASA egyelőre nem végezte el a James Webb űrtávcső teljes finomhangolását, ezért egy igen furcsa, homályos kép a szerkezet első felvétele.
hvg.hu
A 80 éves Danyse Holtot egy 32 éves férfi zárta be saját háza alagsorának fürdőszobájába. A rendőrség 17 órával később szabadította ki.
hvg.hu
A koronavírus-világjárvány még nem ért véget, és további variánsokra lehet számítani – mondta Szumija Szvamináthán, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos főtanácsadója pénteken.
MTI
Az Európai Űrügynökség űrhajós castingjára 25 országból 22 523-an jelentkeztek. A magyarok közül nyolcan jutottak tovább a második fordulóba.
hvg.hu
Ha már idén foci-világbajnokság lesz, Mario Strikers: Battle League címmel érkezik nyár elején a Nintendo Switch konzolra a focizós-trükközős-mariós sorozat legújabb darabja.
hvg.hu
Barcelonában, a világ legnagyobb mobilos seregszemléjén mutatják be az új csúcsmobilt.
hvg.hu
Hamarosan bemutatkozik a frissített iPhone SE, sőt még egy új iPad Air, és akár egy új Mac is érkezhet. Mit várhatunk az olcsóbb iPhone-széria legújabb tagjától?
hvg.hu
A K&H-nál, az Ersténél és a CIB Banknál jeleztek fennakadásokat.
hvg.hu
Az Instagram hónapok óta teszteli azok a funkciókat, amelyeket most végre mindenki számára elérhetővé tett.
hvg.hu
Háború indult a felhasználókért a játékiparban. A koronavírus alatt annyira megugrottak az eladások, hogy most a nagyobb piaci szereplők dollártízmilliárdos felvásárlásokkal próbálnak pozíciót szerezni, legutóbb a Microsoft szerezte meg a Blizzardot. A játékosoknak azonban ez nem feltétlenül lesz jó. A Deutsche Welle videójából kiderül, hogy miért.
hvg.hu
Középkori sírokat tártak fel, amikor a fegyverekre bukkantak. A csomagoláson feltűnt Tisza István neve is.
hvg.hu
Valódi különlegességgel érkeznek a Realme 9 Pro telefonok: a rájuk eső fénynek megfelelően változtatják a színüket.
hvg.hu
A vállalkozások egyre több területen veszik hasznát a mesterséges intelligenciának (MI) a chatbotoktól a kereslet előrejelzésééig. A gépi tanulás immár abban is képes segíteni, hogy értékes információt „bányásszon ki” az egyre nagyobb, de gyakran rosszul strukturált adattengerből – állítják az Iron Mountain szakértői. Az MI papíralapú űrlapoktól a videófájlokig a legkülönbözőbb forrásokból hoz létre könnyen kereshető információtárházat.
hvg.hu
A spam jellegű, kéretlen telefonhívások problémáját igyekszik orvosolni már pár éve egy alkalmazás. A fejlesztői most azt szeretnék, hogy sok millió androidos telefonon már előre telepítve rajta legyen.
hvg.hu
A Samsung már egy ideje piacon van összehajtható telefonjaival, és sorra jelennek meg az androidos konkurensek is. iOS-vonalon azonban egyelőre még nagy a csend. De vajon miért?
hvg.hu
Öt másodpercig volt látható a jelenség, valamivel meghaladta a Vénusz legnagyobb fényességét.
hvg.hu
A SpaceX nagyjából 40 műholdja fog a következő napokban megsemmisülni a légkörben, így a most rögzítetthez hasonló jelenetekre lehet majd számítani.
hvg.hu
Nintendo Switch Sports címmel jelentette be legújabb játékát a japán vállalat. A bemutató videóból kiderül, miért is lehet a családi és baráti események egyik kedvence a program – még azok körében is, akik egyébként sosem játszanak ilyesmivel.
hvg.hu
A Tinder nagyon szeretné kiszolgálni a Z generációt, ezért egy új funkcióval rukkolt elő.
hvg.hu