Kína tanulmányozni kívánja a repülőgép-hordozók építési technológiáját - idézte a Kínai Kommunista Párt lapja, a Zsenmin Zsipao pénteken Szun Laj-Ant, a hadiiparért, haditechnikáért és katonai tudományos kutatásért felelős pekingi bizottság elnökhelyettesét.
"Kína tengeri nagyhatalom, felségvizei hárommillió négyzetkilométerre terjednek. A hajóépítési ágazatunk fejlődését tekintve fokozatosan szert tehetünk erre a lehetőségre (repülőgép-hordozók építésére)" - mondta, aki szerint a kínai kormány "tanulmányozni fogja ezt a kérdést". A pekingi illetékes
hangsúlyozta, hogy Kína "a békés fejlődés útját követi és védelmi katonai politikát folytat".
Szakértők szerint a kínai hajóipar nagyságában a világon a harmadik, és képes 300 ezer tonna vízkiszorítású polgári hajókat gyártani, de az anyahajók építéséhez el kell sajátítania még egy sor fontos technológiai eljárást. Jelenleg a világ 11 országa rendelkezik "úszó légierődökkel".
Kína repülőgéphordozókat építene
Kína repülőgép-hordozók építését fontolgatja - derül ki egy pekingi kormányilletékes kijelentéséből.
Az agykutató arra figyelmeztet: három éven belül bekövetkezik az AI-apokalipszis
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
„Tiborcznak nem szabad pénzt adni” – rejtély, miből és hogyan alakul át a Gránit Bank tulajdonosi köre.
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Rövid távon fájni fog az inflációs cél csökkentése, az a kérdés, mennyire
Kisebb GDP-növekedés, jövőre növekvő infláció, lassuló bérnövekedés – kiderült, mire számít az MNB
Parászka Boróka: Nagy Ferónak is szüksége lehet idősellátókra
Már nem elég tömegek mozgósításához azt mondani: odakint szörnyek járnak!