szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Valószínűleg az idei utolsó frissítését kapta meg kedden délelőtt az Instagram, ami több újdonságot is hozott az alkalmazásba.

Egy ideje már kérdésekkel is fel lehet dobni az Instagram Történeteket, ezekkel azonban egy baj van: viszonylag lassan kap rá választ az ember. A fejlesztők éppen ezért lehetővé tették, hogy a feltett kérdésekre akár élő videóban is lehessen válaszolni.

©

Mint az a fenti példából is látszódik, az új funkció remek lehetőség lehet a különböző tartalomkészítők számára, ugyanakkor akkor is kapóra jön, ha egy kérdés megválaszolásához hosszabb terjedelemre volna szükség a Történeteknél.

Az újdonság mellett kedden további apró változásokat is bejelentettek a fejlesztők. Ilyen például, hogy egy feltett kérdésre akár az Instagram zenei albuma segítségével is válaszolhatunk, az újév közeledtével pedig olyan matricákat is elérhetővé tettek, amelyek "visszaszámolnak", így téve lehetővé, hogy különböző eseményeket harangozzunk be. Ezt a visszaszámlálót a követők is megoszthatják, és beállíthatják, hogy értesítést kapjanak, ha lejárt.

Az újdonságokat mostantól az androidos készülékeken, valamint az iPhone-okra és iPadekre fejlesztett appban is el lehet érni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!