A felfedezésről az Angol Királyi Csillagászati Társaság havilapjában, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society szaklapban olvasható, bár az Univerzum leggyakoribb objektumai a bolygók, mégsem értjük teljesen a keletkezésüket.

Mint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleményben felidézik, a huszadik században az az elgondolás vált elfogadottá, hogy a csillagok hatalmas gázfelhők közepén keletkeznek. A folyamat során az impulzusmomentum megmarad, és a gázfelhő maradványa összelapul egy koronggá. Ez a protoplanetáris korong, amelyben a bolygók keletkeznek. Kutatók különböző elméleteket dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy ebből a maradványanyagból hogyan sűrűsödik össze egy bolygó. A jelenlegi ismeretek szerint a bolygókeletkezésre két eltérő hipotézis létezik: az egyik a gravitációs instabilitás, a másik pedig a bolygómag-akkréció elmélete.

Maga a bolygókeletkezés folyamata annyira bonyolult, hogy ezeknek az összehúzódó gázfelhőknek a viselkedése csak numerikus szimulációk segítségével vizsgálható, azaz csak nagy teljesítményű számítógépek segítségével modellezhető.

Az ilyen típusú vizsgálatok alapján a két korábbi elmélet nem teljesen helytálló.

A bolygókeletkezésnél fontos szempont, hogy a protoplanetáris korongok nem léteznek örökké, élettartamuk általában kevesebb mint ötmillió év. Ennyi idő alatt kell tehát létrejönniük a bolygóknak. A Jupiter keletkezéséhez például először közel tíz földtömegnyi szilárd anyagnak, majd közel háromszázszor akkora tömegű gázköpenynek kellett összegyűlnie.

A gravitációs instabilitás ugyanaz a fizikai folyamat, ami a csillagokat létrehozza. Numerikus hidrodinamikai szimulációk vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy egy Jupiter méretű gázcsomó nem tud összesűrűsödni, mert a folyamat közben a gáz annyira felmelegszik, hogy nem engedi tovább sűrűsödni az anyagot. A számítások szerint tehát az elmélet a protoplanetáris korong fizikai tulajdonságai miatt nem, vagy csak a csillagtól nagy távolságban működőképes.

A bolygómag-akkréció hipotézise szerint a protoplanetáris korong kisméretű porszemcséi ütközésük során összetapadnak, majd összeállnak a bolygócsírák, amelyek később bolygókká növekednek. Mint írják, ezzel a feltevéssel kapcsolatban több probléma is ismert. Az egyik legnagyobb az, hogy a folyamat során a szikla méretűre növekedett szilárd testek – az úgynevezett planetezimálok – a korong gázának közegellenállása miatt gyorsan bezuhannak a csillagba, így a korongból hamar eltűnnek a bolygók építőkövei.

A Regály Zsolt által vezetett nemzetközi kutatócsoport egy olyan fizikai folyamatot fedezett fel, amely bolygóbölcsők sokaságát hozhatja létre a protoplanetáris korongban, ezzel lehetséges magyarázatot adva a Föld-szerű vagy a Jupiter méretű óriásbolygók keletkezésére.

Az eddig is ismert volt, hogy a protoplanetáris korongokban kialakulhat anticiklonális örvény, amelyben a gáz a csillag körüli keringéssel ellentétes irányban örvénylik. Az anticiklonális örvények igen hatékonyan tudnak szilárd anyagot begyűjteni, ezért bennük megnő a valószínűsége a porszemcsék találkozásának és összetapadásának. Az ilyen örvény emellett még meg is óvja az ott létrejött planetezimálokat a csillagba történő beeséstől, így az örvényekben ideális feltételek alakulnak ki a bolygókeletkezéshez – olvasható a beszámolóban.

A gáz és a porszemcsék dinamikáját a korong viszkozitása, azaz a benne lévő anyag belső súrlódásának mértéke befolyásolja. Az új elmélet szerint a korong viszkozitása függ attól, hogy mennyi por van a környezetben. Ennek az okát abban kell keresni, hogy a korong viszkozitása egy bonyolult folyamat, a szabad ionok és a csillag mágneses terének kölcsönhatása révén alakul ki. A kutatók hipotézise szerint a protoplanetáris korongok dinamikáját maga a por is befolyásolja, hiszen az megkötheti a korongban lévő szabad ionokat, ami lecsökkentheti a viszkozitás mértékét.

Ha a korongban valahol kismértékű porsűrűsödés jelenik meg, ott lecsökken a szabad ionok száma, és ezért alacsonyabb lesz a viszkozitás. Ahol lecsökken a viszkozitás, ott a gázdinamika miatt megnő a gáz sűrűsége is, ami beszippantja a port, ennek hatására pedig még jobban lecsökken a viszkozitás. Ezen pozitív visszacsatolás következtében kis örvények keletkeznek, amelyek újabb örvényeket keltenek.

A kutatók kétdimenziós numerikus hidrodinamikai szimulációk segítségével vizsgálták az örvények számát, illetve hogy mennyire stabilak; mennyi port gyűjtenek. A vizsgálat szerint az örvénykaszkád hosszú életű örvényeket hoz létre, amelyek hamar potenciális bolygóbölcsőkké válnak, ez pedig egy teljes bolygórendszer keletkezését eredményezheti. A kutatás rávilágított arra, hogy a bolygórendszerek sokkal gyorsabban is keletkezhetnek, mint azt korábban a tudósok gondolták.

A fentiek alapján elmondható, hogy ez az egyedülálló felfedezés magyarázatot adhat a bolygókeletkezés régóta kutatott jelenségére. Ahhoz, hogy a hipotézis teljes bizonyosságot nyerjen, még szükség van az örvénykaszkád részletesebb, háromdimenziós vizsgálatára. A projekt folytatásával a kutatók választ kaphatnak arra is, hogyan keletkezhetett a Naprendszer és az attól lényegesen eltérő szerkezetű, távoli bolygórendszerek – összegezték az eredményeket az ELKH közleményében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.