Már akkora a baj, hogy hónapokon belül eltűnhet a világ legnagyobb jéghegye, az A23a
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a – állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat hajójával vasárnap érték el az óriási jégtömböt.
MTI / hvg.hu
Ian Strachan, az expedíció vezetője aBBCnek elmondta, hogy a jéghegyet 3-4 méteres hullámok mossák, és így eróziója folyamatos. Az expedíció vasárnap drónos megfigyelést végzett a jéghegynél.
A mintegy négyezer négyzetkilométer területű A23a még 1986-ban szakadt le a fehér kontinensről, de csak pár hónapja mozdult meg, és kezdett elsodródni a Weddell-tengeren a partvidéktől. A jéghegy jelenleg az Antarktisz sarki áramlatain sodródik, amely az óra járásával egy irányban forog az Antarktisz körül. Mérete nagyjából Csongrád-Csanád megyéével egyenértékű.
Az áramlat az A23a-t az uralkodó nyugati széllel együtt a Dél-Orkney-szigetek irányába tereli, amelyek az Antarktiszi-félsziget csúcsától mintegy 600 kilométerre északkeletre találhatók.
Az A23a nagyságát és mozgását műholdas megfigyeléssel követik. A jégtömb vastagsága helyenként a 300 métert is meghaladja, tömege csaknem egymilliárd tonna, de napról napra csökken – valószínűleg már csak hónapjai vannak hátra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.