Hogy a különböző diétákba mennyire nem szabad csak azért belevágni, mert éppen divatosak, arra kiváló példa a ketogén diéta. A táplálkozás ezen formájáról nemrég kiderült, hogy veszélyes mellékhatásai lehetnek, az amerikai Virginia Tech Carilion orvosi egyetem kutatói azonban most egy olyan vizsgálatot végeztek, amely a diéta pozitív hatásaira mutat rá – írja a Science Alert.
A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a hiperglikémia – vagyis a magas vércukorszint – zavarja az izmok változásait a testmozgást megzavarhatja az izmok működését, így a testmozgás nem lesz olyan hatékony, mint egyébként lehetne. A kutatók a mostani vizsgálatuk során azt találták, hogy amikor hiperglikémiás egereket szigorú és extrém ketogén diétára állítottak, a vércukorszintjük normalizálódott.
További érdekesség, hogy amikor ezek az egerek nyolc hét diéta után edzettek, úgy tűnt, hogy az aktivitásuk fokozza a diéta hatásait. A vizsgált állatok VO2 maxa – ami azt a maximális oxigénmennyiséget mutatja, amelyet a szervezet fizikai terhelés során felvenni és hasznosítani tud – megnőtt, izmaik pedig oxigénben gazdagabbak lettek és később fáradtak el.
Sarah Lessard, a vizsgálatot végző egyik kutató szerint a mérések azt mutatták, hogy egy hét ketogén diéta után a vércukorszintjük normalizálódott, mintha egyáltalán nem is lenne cukorbetegségük. Az eredmények arra utalnak, hogy a ketogén diéta valóban visszafordíthatja mind a magas vércukorszintet, mind a testmozgás hatékonyságának csökkenését – van azonban néhány kikötés. Egyfelől ezt a hatást egyelőre csak egereken végzett vizsgálattal sikerült kimutatni, a testmozgás javulását pedig nem figyelték meg a normál vércukorszintű állatoknál. Az eredményeket a Nature Communications című tudományos lapban publikálták.
A vizsgálat ugyanakkor azt is kimutatta, hogy azoknál az egereknél, amelyeknél helyreállt a VO2 max, nem mutattak javulást a tényleges edzésteljesítményükben – valószínűleg a szénhidrátok hiánya miatt. Amikor szénhidrátokat adtak ezeknek az egereknek, a teljesítményük valóban javult.
A kutatók azt tervezik, hogy a jövőben embereken végzett vizsgálattal is megpróbálják ugyanezeket az eredményeket elérni. Hogy sikerül-e, az néhány éven belül kiderülhet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.