Újabb „világ legnagyobb...” boltot nyitott az Apple
Utazóknak, repülőtéren időzőknek nyitott egyszerre két boltot is Dubajban az Apple – ezek most a legnagyobbak a kategóriájukban.
Utazóknak, repülőtéren időzőknek nyitott egyszerre két boltot is Dubajban az Apple – ezek most a legnagyobbak a kategóriájukban.
hvg.hu
Egy új módszerrel sok, a gyártó által előre telepített, de teljesen felesleges programtól szabadulhatunk meg. A gép kevésbé lesz leterhelve és még több hely is lesz rajta.
hvg.hu
Ha egy ember DNS-molekuláit szétterítenék, akkor az nagyon enyhe kifejezés, hogy a Földön biztosan nem férne el. Ehhez a Naprendszer kell.
hvg.hu
Új bajnoka van a szuperszámítógépeknek, és a top 500-as lista első helyén szereplő komputerben nincsen egyetlen amerikai alkatrész sem.
hvg.hu
Mérföldkőhöz érkezett a világ legnagyobb zenei streaming szolgáltatása, de egy kicsit közelebbről megnézve az eredményt, nem állnak azért annyira jól.
hvg.hu
Nemcsak a Boeing 787-9 Dreamilinere képes a fizikát meghazudtolni látszó dolgokra, jó néhány olyan repülő létezik, amely nem éppen megszokott manőverekre képes.
hvg.hu
Sokan vannak, akik nem szeretnék, ha minden képük nyilvános lenne a telefonjukon. Az alábbi sokoldalú app a célzott védelemben segít.
hvg.hu
A legtöbben különösebb gond nélkül képesek használni a Google térképszolgáltatását, ám van néhány apró trükk, melyekkel tovább egyszerűsíthető a térképen való keresés és a navigáció.
hvg.hu
Igazi légi óriás születése felett bábáskodik a Microsoft társalapítója. A repüléstörténeti különlegesség 76 százaléka már el is készült.
hvg.hu
A rendszeresen óraremekműveket bemutató Greubel Forsey legújabb modellje nem okos, de szép. És drága.
hvg.hu
A KiloCore nagyságrendekkel gyorsabb, mint egy átlagos számítógép processzora.
hvg.hu
Van még mit javítani rajta, de már letölthető a Facebook első hivatalos windowsos verziója.
hvg.hu
Egy Chrome-bővítmény segítségével sokkal gyorsabban lehet emailt írni Gmailben, mint eddig: a mobilról ismerős megoldással a szolgáltatás kitalálja, hogy melyik szót akarjuk beírni. És folyamatosan tanul abból, amit írunk.
hvg.hu
10 magyar felhasználóból 4 Chrome böngészőt használ. Nem véletlen, a Google programja az egyik leggyorsabb, legkényelmesebb darab. De egy új, videóval megerősített teszt szerint valami elképesztő mértékben szívja az energiát a gép akkumulátorából.
hvg.hu
Az ősi Egyiptomból megmaradt építményeket kozmikus sugárzásnak tették ki, hogy kiderüljön, pontosan milyenek is belülről.
hvg.hu
A felkapcsolva felejtett lámpa, a nyitva maradt hűtőszekrény, vagy a folyamatosan működő televízió mind olyan apróságnak tűnő dolgok, amelyek összeadódva jelentős mértékben növelhetik a villanyszámlát. De egy új kütyü fejlesztői szerint sokat segíthet a helyzeten.
hvg.hu
Érdekes képek kerültek ki a netre Kínából, és ha tényleg valódiak, akkor az azt mutatja, hogy mégsem történik meg az iPhone 7-en a leginkább felhasználó-bosszantónak tűnő változás.
hvg.hu
Ez az ágy minden reggel megspórol nekünk egy percet és némi energiát azzal, hogy magától beágyaz.
hvg.hu
Bár jó pár weboldalon másolással vádolják a Samsungot a legújabb reklámkampánya miatt, valójában nem könnyű eldönteni, hogy ki másol és kit.
hvg.hu