Az iPhone-osoknak fizetni kell érte, de Androidra ingyen jelent meg ez a remek hangulatú, addiktív és nagyon szép játék, amely egy éve minden fontosabb díjat és mértékadó techoldal elismerését elnyerte.
Nem valószínű, hogy a gravitációs hullámok felfedezése tévesnek bizonyul majd, előbb-utóbb pedig Nobel-díj jár majd érte - mondta Frei Zsolt, a csütörtökön bejelentett világraszóló felfedezésben résztvevő magyarországi kutatócsoport vezetője.
Vagyis sikerült észlelni a gravitációs hullámokat és – most először közvetlenül – a fekete lyukakat, egészen pontosan két fekete lyuk összeolvadását, jelentették be Washingtonban, a LIGO Tudományos Együttműködés tájékoztatóján. És mindjárt azt hangsúlyozták, hogy mostantól az a kérdés mit hoz ez magával. Már előzetesen is tudni lehetett, hogy a felfedezés új csillagászat kezdetét jelentheti, kitágíthatja, illetve módosíthatja tudásunkat az univerzumról, ha sikerült észlelni a gravitációs hullámokat, amelyek létezésére Albert Einstein következtetett először relativitáselmélete alapján. A hatalmas nemzetközi összefogással végzett programban sok hazai és külföldön élő magyar tudós is részt vett.
A hagyományos tévénézés sok évtizeden át nem talált kihívóra, mostantól azonban a nézők egyre inkább a saját irányításuk alá vonhatják azt, hogy mikor, mit, és min szeretnének megtekinteni.
Zenehallgatás közben nagyon zavaró tud lenni, ha az értesítések hangjai is felcsendülnek. Ezzel az egyszerű és ingyenes alkalmazással a hangok némíthatók, amíg a slágerek szólnak.
Az amerikai űrkutatási hivatal valószínűtlennek tartja, hogy lehulló meteorit okozta volna a halálát egy embernek India déli részén. Indiai tudósok tovább vizsgálják a férfi halálát okozó rejtélyes tárgyat.