Feloldotta a WikiLeaks blokkolását a MasterCard
Két és fél év után újra lehet mastercardos bankkártyával pénzt küldeni a titkosított kormányzati dokumentációkat publikáló WikiLeaks-nek.
Két és fél év után újra lehet mastercardos bankkártyával pénzt küldeni a titkosított kormányzati dokumentációkat publikáló WikiLeaks-nek.
Apróságnak tűnhet, de az MSN is nagyban ennek köszönhette sikerét a kilencvenes években: megjelentek a böngészőből és mobilról is elérhető, nagy matricák a Facebookon.
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Doug Engelbart, a számítógépes egér feltalálója.
Az eddig megszokott, több évenként előkerülő új főverziók és havonta érkező kisebb javítások helyett egyhetes frissítési ciklusokban érkeznek majd a kisebb-nagyobb frissítések. Az eddiginél gyakrabban frissül majd a Windows és az Office is.
Asztali böngészőben, mobilon és táblagépen is HD minőségben érhető el a ma indult VOLT fesztivál élő közvetítése.
Augusztus 16-án kezdik el játszani a mozik az Ashton Kutcherrel készült jOBS című filmet. Az Apple korai logójának színvilágát idéző plakátra a főszereplő jobsi arcát tették a készítők.
Teherszállításra használja majd a Lufthansa a két éve márciusban megrendelt Boeing 777 Frightener repülőket, melyből összesen öt érkezik majd a társasághoz. A 103 tonnányi teher elszállítására képes gépet most videón mutatja be a gyártó Boeing és a Lufthansa Cargo.
Saját internetes tartománynevet kaphat New York városa: a .nyc végződést első körben már jóvá is hagyta a doménnév-rendszer kezelését és szabályozását végző szervezet.
Elismerte a Uplay rendszerének feltörését a Ubisoft. A játékkiadó azt tanácsolja a felhasználóknak, hogy változtassák meg a jelszavukat.
Öngyilkos lett egy tizennyolc éves lány Vietnámban, miután kínos fotómontázs jelent meg róla a Facebook közösségi oldalon.
Nem kell kilépnünk semelyik alkalmazásból, ha kíváncsiak vagyunk androidos telefonunk egyébként rejtett jellemzőire.
A Docler cégcsoport befektetésekkel foglalkozó tagja, a Docler Investments Kft. 2012 elején vásárolt többségi tulajdonrészt az első hazai minősítetthitelesítés-szolgáltató vállalatban, a fennmaradó üzletrészre pedig vételi opciót szerzett, amelyet most érvényesített.
Komoly kockázatot vállal a Nokia azzal, hogy 1,7 milliárd euróért kivásárolja a közös cégből a Siemens részét. Egy elemző szerint a finneknek jövőre elfogyhat a pénzük.
Napi vízfelhasználásunkat akár olyan döntésekkel is befolyásoljuk, hogy mit eszünk, mivel közlekedünk. Az Electrolux YourWaterMark alkalmazásával most bárki könnyen ellenőrizheti, mennyire takarékos vízfogyasztó.
Újabb különleges helyszínnel bővült a Google Street View választéka.
Egy cég azt állítja: saját szoftverét, a Sirihez sokban hasonlító Xiaoi programot már 2004-ben szabadalmaztatta a kelet-ázsiai országban, míg a Sirit csupán 2007-ben kezdték el fejleszteni. Az amerikai vállalatnak nem ez az első jogi esete Kínában.
Az iPhone-os, iPades verzió után a KLM kiadta mobilos játéka androidos verzióját is.
Franz Kafka 130. születésnapjára emlékezik ma a Google a címlapján, amelyen az Átváltozás című elbeszélésének főhőse, Gregor Samsa látható bogárként.
Jó pár képlopót bemutattunk már rovatunkban, és mindig érdeklődéssel figyeljük azokat a programokat, amelyek ezen a téren is újítanak.
Nem csak heroinkereskedelemért és gyermekpornóban való utazásért, hanem szoftvermásolásért is lehet 87 hónap börtönt kapni az USA-ban.