Elnémították a Google volt kínai elnökét
Napokra letiltották a kínai mikroblogokról a kínaiak tízmilliói által követett Kaj Fu-lit, a Google Kína korábbi elnökét, miután kritizálta a kínai vezetést és az internetet érintő cenzúrát.
Napokra letiltották a kínai mikroblogokról a kínaiak tízmilliói által követett Kaj Fu-lit, a Google Kína korábbi elnökét, miután kritizálta a kínai vezetést és az internetet érintő cenzúrát.
Az Nvidia bejelentette Tegra 4 processzorának kistestvérét, a jóval kompaktabb Tegra 4i-t.
A tajvani HTC és a kanadai BlackBerry több dologban is hasonlítanak egymásra. Mindkét cég kizárólag okosmobilokat gyárt, de az utóbbi időben mindkettő lefelé zuhan a piacon. Ma egy újabb közös pont jött létre, a HTC One bemutatásával most már a HTC is rendelkezik egy olyan kinézetű telefonnal, mint a BlackBerry Z10-es modellje.
Az Erlangeni Egyetem informatikai karának két kutatója fel tudja törni a titkosított androidos telefonokat - a módszerhez a készülék lefagyasztása is szükséges. Nem szoftveresen, hanem a hűtőben - írja a HWSW.
Az elmúlt hónapok internetes leleplezései után a kínai hivatalnokok több mint fele tart a mikroblogok erejétől - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Már jóváhagyás alatt áll a Magyar Honvédség (MH) kibervédelmi koncepciója - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter Juhász Ferenc (MSZP) írásbeli kérdésére adott válaszában.
Tizenkilenc kattintással összekapcsolható bármely két oldal az interneten - állítja Barabási Albert-László magyar fizikus, hálózatkutató, a bostoni Északkeleti Egyetem és a Harvard Egyetem professzora, az MTA külső tagja, aki kutatási eredményeit a Philosophical Transactions of Royal Society című szakfolyóirat hétfőn megjelent számában ismertette.
A világ eddig megtalált legnagyobb prímszáma 17 millió számjegyből áll. Egy technológiai újságíró - grafikus most megpróbálta egyetlen képben feldolgozni - az eredmény kissé szürke lett.
A mindig jól értesült orosz blogger és újságíró, Eldar Murtazin a Twitteren tette közzé, hogy március 14-én, New Yorkban mutatkozik be a Samsung következő csúcstelefonja. Nyolcmagos processzor lesz benne.
A hackerek egy igazi McDonald's csatornává változtatták a Burger King twitteres csatornáját, amit rövid időn belül felfüggesztett a szolgáltató.
Eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya egy internetes vírus miatt, amelynek terjesztésével a számítógép rendőrségi blokkolására hivatkozva csalnak ki pénzt az emberektől.
A piac változása az Apple-t is arra kényszerítette, hogy változtasson azon, mit is kommunikál.