Észak-Korea az űrbe tart: megérkezett a hordozórakéta

Műholdas felvételek tanúsága szerint Észak-Korea az ország északkeleti részébe, a Dongcsang-ri bázisra szállította vonattal hordozórakétájának fő egységét, amellyel az áprilisra bejelentett szputnyikfellövését kívánja végrehajtani - jelentette a dél-koreai és a japán média vasárnap jól értesült forrásokra hivatkozva.




Napi munkakerülő – Pirateers

Mi lenne, ha valaki fogná a klasszikus, 1987-es Sid Meier féle „Pirates”-t  és készítene belőle egy flash verziót?








Elültették Szegeden a tudományok fáját

Nobel-díjas kutatók közreműködésével elültették a tudományok fáját, egy kocsányos tölgyet szombaton a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjának parkjában. A Tisza-parti városban csütörtökön kezdődött négynapos konferencia abból az alkalomból, hogy az egyetem egykori professzora és rektora, Szent-Györgyi Albert hetvenöt éve kapott Nobel-díjat kutatásaiért.


Kerecsensólyom-valóságshow indult a neten

Interneten követhető egy kerecsensólyompár élete - a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) által vezetett nemzetközi kerecsensólyom-védelmi LIFE program keretében a BNPI, a MAVIR, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) emberei ugyanis bekameráztak egy kerecsensólyom-fészket.


Kozmikus karambol miatt alakulhattak ki a szupermasszív fekete lyukak

Új elméletet dolgoztak ki a szupermasszív fekete lyukak kialakulásáról brit és ausztrál csillagászok. Szerintük ezek a képződmények híján voltak az "az asztali jó modornak", hiszen egyszerre "több fogást" is behabzsoltak. A tudósok azt elemezték, miért olyan nagyok a fekete lyukak, amelyek tömege több milliárdszor nagyobb, mint a Napé - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.




Lerövidítené a kormány az építkezéseknél a régészeti feltárást

Módosítaná a kormány a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, lehetővé téve, hogy a régészeti feltárások az állam érdekein túl ne tegyék nehezebbé a fejlesztéspolitikai célok megvalósítását - olvasható a nemzetierőforrás-miniszter javaslatában, amely szombaton került az Országgyűlés elé.