Földikutyák kopogtatnak a Hajdúság alatt

A hajdúbagosi földikutya-rezervátum kiemelkedő fontosságú védett terület. Nemcsak azért, mert a Kárpát-medence életföldrajzi szempontból egyik legsajátosabb, fokozottan védett állatfajának, a nyugati földikutyának jelentős állományát őrzi, hanem azért is, mert a nyírségi táj egyik jellemző darabját, élőhelytípusát és életközösségét sajátos növény- és állatfajaival együtt védi. Ez a terület az Alföld mára már jórészt eltűnt homokpusztai élővilágának egyik utolsó hírmondója, "élő múzeuma".


New Orleans-ban is van már három darab az Atlanti falból

Megérkezett New Orleansba a náci Németország által felépített Atlanti fal három darabja. Mindegyik másfél méter magas és 45 centiméter vastag. A faldarabokat a Második Világháború Múzeumának díszudvarán helyezik el, két, már ott lévő bombabiztos fedezék mellett.




Öt gigász osztotta fel egymás között a világhálót

Öt cég ugyanúgy osztotta fel egymás között az internetet, mint az 1920-as években a rádió- és a telefonkonszernek az akkoriban létező kommunikációs csatornákat. Facebook, Google, Microsoft, Yahoo, AOL - és a jól bevált módszerek. Ilyen lesz a web húsz év múlva.




Okostelefon szinkrontolmácsolhat külföldön

A kiterjesztett valóság (augmentes reality) és egy ügyes iPhone-alkalmazás segítségével már nem gond, ha nyaralásunk során spanyol feliratba botlunk, viszont nem beszélünk spanyolul, angolul azonban értünk.




Kiveséztük a Liont!

Ahogy megjelent az Apple új operációs rendszere, a techline szerkesztői azonnal letöltötték, és többnapos nyúzópróbának vetették alá. Úgy tűnik, megszületett az almás cég legkényelmesebben használható operációs rendszere.


A klímaváltozás felszabadítja a sarkköri jégbe zárt mérget

A klímaváltozás miatt a légkörbe kerülnek az északi-sarkvidéki jégben, hóban felhalmozódott növényvédő szerek és más szennyező anyagok. Az Északi-sarkvidék levegőjében ugyanakkor az utóbbi évtizedekben csökkent ezen mérgező anyagok koncentrációja a termelésben és a felhasználásban elrendelt korlátozásoknak köszönhetően – derül ki egy vasárnap közzétett tanulmányból.






Szabadalmi per az Angry Birds készítője ellen

A Lodsys beadványa szerint az Angry Birds játék finn gyártója, a Rovio és más fejlesztők illegálisan használták az ő levédett szabadalmukat az Apple iOS platformján és a Google Androidon - áll a BBC hírében.