Ismét kitört az Etna

Kisebb kitöréssel ismét működésbe lépett csütörtökre virradóra Európa legmagasabb tűzhányója, az Etna.


448 genetikai betegség kockázatát mutatja ki egy teszt

Egy leendő szülők számára készülő genetikai teszt már a tervezett fogamzás előtt megmutatja, van-e kockázata öröklődő genetikai megbetegedések felbukkanásának a születendő gyereknél - közölték szerdán eredményüket amerikai kutatók.


Behemót fekete lyuk a Föld "tőszomszédságában"

Behemót fekete lyuk terpeszkedik a "szomszédos" M87-es katalógusjelű galaxisban, a Földtől "mindössze" ötvenmillió fényévnyire; a gigász a legújabb mérések szerint 6,6 milliárdnyi Nap-tömegnek felel meg - állapították meg amerikai kutatók.


A nap képe: bezöldült az aranyfolyó

Megzöldült egy folyó Kanadában, de nem algáktól vagy más természeti jelenség miatt, hanem viccből. A tréfálkozók floureszcein nevű vegyülettel varázsolták élénkzöldre nevéhez hűtlenül a Goldstream - magyarul: aranyfolyam - folyót. A "csoda" egy órán át tartott - írja a Zöldtér.








2010-ben már okostelefonról is intenzíven vásároltak a magyarok

A tavalyi évben már hazánkban is mérhetővé vált, és elérte az 1,5 százalékot az okostelefonok segítségével vásárolt termékek aránya a teljes e-kereskedelmi értékesítésen belül. Hazánk ezáltal követi a fejlett e-kereskedelmi piacokat: lassan kezdenek átalakulni a vásárlási szokások – derül ki a GKIeNET – T-Mobile: Jelentés az internetgazdaságból kutatásából.


Két nappal korábban kelt fel a Nap Grönlandon

A sarkkörökön túl, ahol a nappal és az éjszaka akár fél évig is eltarthat, egészen átértelmeződik a napfelkelte fogalma: a grönlandi rádió (KNR) szerint a nyugat-grönlandi Ilulissatban már kedden (január 11-én) 12:56-kor felkelt a nap, pedig alapesetben először január 13-án kellett volna előbukkannia a sarki éjt követően.


A YouTube szimfonikus zenekarába bekerült egy magyar is

A YouTube nemrég online szavaztatta meg a nézőket arról, hogy kiket szeretnének a pályázók közül látni a sydney-i operaházban fellépő YouTube Szimfonikus Zenekarban. A zenekarba bekerült egy magyar zenész is - számol be a Lángoló Gitárok blog.



2011 végén jön a szemüveg nélküli 3D televízió - videó

A Toshiba fejlesztéseiről már tavaly láthattunk néhány ígéretes bemutatót - gondoljunk csak a 3D-s mobiltelefonokra, monitorokra vagy a Nintendo 3DS kézi konzolra - de az idei CES kiállításon Las Vegasban bemutatkoztak az első, szemüveg nélkül is élvezhető 3D-s televíziók - hatalmas képernyővel.


Világgazdaság: nem lesz elég két új blokk Paksra

Az ország készülő, 2030-ig szóló energiastratégiájának része lesz a négy meglévő paksi atomerőművi blokk élettartamának a meghosszabbítása és két új egység építése is. Mivel azonban 2030 és 2040 között végleg lejár a már meghosszabbított élettartamú nukleáris áramtermelő egységek használhatósága, akkortól az új 5. és 6. blokk már nem többletenergiát ad, hanem csak a kieső blokkokat pótolja - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.



„Reggel gépolajtól, este szagos víztől csepeg”

A nemzet nagy ébresztője, a legnagyobb, a leghívebb és legtalányosabb magyar, lángeszű országlár. Arisztokrata, polgár, ellenzéki liberális, aulikus konzervatív, fáradhatatlan optimista, önmarcangoló pesszimista, beteg, bolond. Széchenyi István gróf.