A nyílt dokumentumszabványok alkalmazását kérik a kormánytól

A következő 4-5 évben mintegy 100-110 milliárd forintot takaríthatna meg az állam a nyílt szabványokon alapuló szoftveralkalmazások használatára való áttéréssel; ez ügyben a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata csütörtökön petíciót adott át a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központjában (EKK).






Digitális Darwin Cambridge-ből

Az evolúciós elmélet áthúzásokkal és javításokkal teletűzdelt első vázlatával, és még húszezer oldalnyi kézirattal, jegyzettel, magánlevelekkel és a Darwin féle rizsfőzés receptjével bővül a Cambridge-i Egyetem digitális Charles Darwin-archívuma.


NASA: mégsem kerül veszélyes közelségbe az aszteroida

Téves a hír, hogy a NASA tévesen számította ki egy aszteroida és a Föld ütközésének esélyét, ám egy 13 éves német fiú helyesre javította - állítja az amerikai űrhajózási hivatal. "Továbbra is fenntartjuk, hogy számításaink helyesek" - jelentette ki a NASA szóvivője.



Sötétben tapogatózik a Google

Újabb kísérleteket tesz a Google, hogy a háló mélyebb rétegeiben, az úgynevezett dark weben is megtalálható weboldalakat is feltérképezze, derül ki a cég egyik hivatalos blogjából.







Spielberg sci-fi klasszikust rendez 3D-ben

Steven Spielberg rendez majd 3D-s változatot a népszerű japán science-fiction képregényből, a Ghost in the Shell-ből, amely köztudottan nagy hatással volt a Mátrix-trilógia rendezőire is.


Egy perc alatt törhető a postafiókokat védő grafikus kód

A különböző online regisztrációknál az automatizált robot-programokat - amelyek jellemzően rosszindulatú céllal készítenek nagy mennyiségű e-mail címet – kiszűrő, úgynevezett CAPTCHA-kódot ma már akár 60 másodpercen belül fel tudja törni egy szoftver.