Oroszország ellen követik most el a legtöbb kibertámadást
A hackerek jellemzően postafiókokat céloznak meg, mivel az ott fellelhető adatok birtokában más, érzékenyebb rendszerekben őrzött profilokhoz is hozzáférhetnek.
A hackerek jellemzően postafiókokat céloznak meg, mivel az ott fellelhető adatok birtokában más, érzékenyebb rendszerekben őrzött profilokhoz is hozzáférhetnek.
A múlt héten véget ért Egerben az Európai Leány Matematikai Diákolimpia (EGMO), amelyen idén 57 országból 222 versenyző mérte össze az erejét. Magyarország első alkalommal szervezte meg a nagyszabású versenyt, amelyen a legeredményesebb az Egyesült Államok csapata lett. Az európai nemzetek sorában a magyar csapat az ötödik helyen végzett. Arany-, ezüst- és bronzérmeket is hoztunk.
Már az első héten több mint tízezer felhasználója volt a surgossegi.info-nak, annak az országos felnőtt- és gyermekügyeletek, valamint gyógyszertárak adatait is tartalmazó keresőnek, melyet egy ápoló indított el saját tapasztalatai hatására – adták hírül az oldal üzemeltetői. Az Országos Mentőszolgálat által tesztelt egészségügyi platform célja, hogy segítse a betegeket és tehermentesítse az egészségügyi dolgozókat.
Az ukrán hatóságok szerint ez is azt bizonyítja, hogy az oroszok háborús bűncselekményeket követnek el a megszállás alatt álló Ukrajnában.
A videójátékos eszközök piaca egyre szerteágazóbb – Japánban például már gamereknek fejlesztett ágyat is kínálnak.
A modern adatközpontok rengeteg energiát, és rendkívül bonyolult hűtést igényelnek, a természeti katasztrófák miatt pedig könnyen megsérülhetnek. Egy startup érdekes módon venné elejét ennek.
Nincs összehangban az Apple táblagépének egyre fejlettebb hardvere a szoftverrel – állítja a Bloomberg neves Apple-szakértője. Ötleteket is ad az ellentmondás feloldására.
Összesen több mint 16 hónapon át volt folyamatosan koronavírus-fertőzött egy londoni páciens, aki ezután elhunyt. Orvosai szerint ez a leghosszabb dokumentált eset, ami a világjárvány során eddig előfordult.
A prosztatarák agresszív formájához köthető baktériumokat fedeztek fel angol kutatók, akik azt remélik, eredményeik forradalmasíthatják a betegség legsúlyosabb változatának megelőzését és gyógyítását.
A felvételen a vörös bolygó krumplira hasonlító holdja, a Phobos vonul át a Nap előtt.
A legfrissebb mérés szerint általánosságban a Yettel és a Telekom ügyfelei is meg lehetnének elégedve a mobilnetükkel. A Vodafone és a Digi érezhetően gyengébb eredmény mutathat fel. Vezetékes fronton viszont a Vodafone viszi a pálmát.
A Facebook milliárdos alapítója többé nem teheti be a lábát Oroszországba.
Négy előtte/utána kép figyelmezteti az idei Föld napja alkalmából a Google-t felkeresőket: a klímaváltozás mindent megváltoztat.
Határozatlan időre felfüggesztette az orosz felhasználók bevételszerzési lehetőségét az OnlyFans, a mindenki számára nyitott, de főleg erotikus, illetve pornóképeket és -videókat gyártók által népszerűvé tett előfizetős platform.
Lucas Rizzotto gyerekként sokat beszélgetett egy képzeletbeli baráttal, aki a család mikrohullámú sütője testesített meg. A videós arra gondolt, a ma elérhető mesterséges rendszerek segítségével „életre kelti” az eszközt, de bár ne tette volna.
A kutatók hosszabb ideje vizsgálják, milyen anyagokat lehetne felhasználni a marsi bázisok építéséhez. A lehetőségek köre most egy új elmélettel bővült.
Androidon eddig is csak azok tudták könnyűszerrel felvenni a beszélgetéseiket, akiknek gyárilag rajta volt a mobilján egy ehhez szükséges app. Mostantól viszont már ők sem rögzíthetik a hívásokat.
Az 1920-as években bemutatott koncepció lényege az volt, hogy ha mindenki a felhők fölött élne, a bolygó felszíne mentesülhetne az infrastruktúra terheitől.
Az Apple tavaly mutatta be azt az új funkciót, amivel a gyerekeket igyekeznek megóvni a szexuális ragadozóktól. A fejlesztés nemzetközi terjesztése most indul.
Egy 31 éves spanyol nő az eddig dokumentált esetek közül a legrövidebb idő alatt kapta el újra a koronavírust. Ráadásul nem ugyanazokat a változatokat.