Ha valaki olvasott már egy-két kémkedéssel összefüggő memoárt, sejtheti: hírszerző rezidentúráit minden ország diplomatatestületek, illetve fedőintézmények (adott esetben fedőcégek) mögé rejti. Józanésszel senki nem várhatja el, hogy titkosszolgálataink ügynökei NBH vagy Információs Hivatal feliratú pólókban szaladgáljanak ország-és világszerte. Amennyiben a tényfeltáró kolléga által feltérképezett Omninvest is valamiféle háttér- vagy álcavállalata volt esetleg a magyar Cégnek, azzal önmagában baj még nem lenne.
Ilyen típusú fedőszervek léte természetes dolog. Ha tehát a vállalat melynek – a Népszabadság ugyancsak részletes összeállítása alapján – „2 százaléka Laczkó Tamás ügyvezető kezében van, a fennmaradó 98 százalékot a Cipruson bejegyzett Sumpter Pharmaceuticals Ltd. nevű offshore cég tulajdonolja.”, csupán egy hírszerzési tucatcég lenne, a dolog rendben is volna. Demokratikus országok kémszervezetei pont azért bújnak offshore-köntösbe, hogy az általuk üldözött (vagy megfigyelt) terroristák, gengszterek, ellenséges téglák ne tudják őket leleplezni. Hírszerzőügynök vagy fedett nyomozó nyilván nem épülhet be saját nevén, illetve a lenyomozható, a munkahelyére visszavezethető céggel. Idáig tiszta sor a dolog.
Egyetlen szituációban lesz ebből hézag, méghozzá nem is kicsi: mikor egy ilyen – a figurát szándékosan rejtőzködőre, „lekövethetetlenre” (illetve nehez(ebb)en követhetőre) vevő hátterű, homályzónás bukéjú cég gyártja a világ pillanatnyilag egyik legnagyobb járványtani-közegészségügyi problémagócának számító influenzavírus elleni oltóanyagot. Tehát olyan betegség következményeinek enyhítésében játszik kulcsszerepet, amelynek nyilvánosságtükre átvette a piacvezetést a vad összeesküvés-elméletek termelésének frontján. Ilyen helyzetben borítékolni lehetett: egy kisállamban, ahol a titkosszolgálat épp most blamálta magát minden idők legnagyobb helyi rasszista sorozatgyilkosságában, az offshore kifejezés pedig lényegében a fehérgalléros bűnözés rokon értelmű kifejezésévé degradálódott, világbotrány lesz abból, ha kém-és offshore-szálnak csak a látszata-gyanúja felvetődik. Gondoljunk csak bele: az „oltási lefedettség” mind szélesebb nagyságrendű jellegének perdöntő faktora a bizalom. Ennek megszerzéséhez pedig alapvetően szükséges, hogy a vakcina-gyártó cég ne szimplán „büntetlen előéletű”, de morálisan, tulajdonilag, „látszatilag” is feddhetetlen legyen. Vagyis tulajdonosköre jól behatárolható, laikus civil eszközökkel is kontrollálható.
Ugyan miért nem lehet feltételül szabni: a lakosság pozitív hozzáállását fokozottan igénylő területeken (járvány-és katasztrófavédelem, rendfenntartás, stb.) dolgozó alvállalkozók, beszállítók – a titkos műveleteket kivéve – csak hazai bejegyzésű, onshore tulajdonosokkal bíró cégek lehetnek? Már ha elfogadjuk: ez itt a Magyar Köztársaság, nem pedig egy vadkeleti gengszterbanda pénzmosodája.
Ráadásul – amennyiben a Fidesz vádjai beigazolódnak – a jogsikat is egy adóparadicsomi cég gyártja le nekünk. Márpedig közbeszerzések, állami megrendelések esetén – főleg ahol a polgárok egészsége, személyes adatai játszanak – a kiskapuk lelakatolása a legfőbb prioritás. Köztudomású tény: az egzotikus üdülőszigetekre bejegyzett vállalatok előnye (az adókímélő konstrukció mellett) hogy a tulajdonosi-ügyvezetői kör átláthatóságának – finoman szólva - nem jelentéktelen korlátai vannak. Viszont ilyen ügyekben az elszámoltathatóság, felelősség nem csekély súlyú faktor.
Persze olyat nyilván csak végletesen naiv ember kérdezne, hogy ilyen stratégiai oltóanyagot gyártó cégben miért nincsen akár csak jelképes állami résztulajdon, mely a felügyelőbizottságban alanyi jogú helyet biztosítana a szaktárca valamelyik emberének? S ha ennyi nem lenne elég a köznép idegpályáinak felborzolódásához, itt van az árrés ügye. Laptársunkat idézve: az oltópontokon „az oltóanyagot éppen úgy 1930 forintért adják, mint a patikákban, csakhogy a két hely között egy alapvető különbség van: az oltópont nem gyógyszertár. Ezen az 1930 forinton pedig már rajta van az úgynevezett patikai árrés, az az összeg, ami a patikáknál marad. (Ez nem egyenlő a nyereséggel, hiszen a gyógyszertáraknak eközben még számos költsége van.) Az oltópontokon viszont nincsen kiskereskedő - az úgynevezett kiskereskedői árrés mégis benne van az árban.” A beoltott polgár ilyenkor talán némi alappal érzi önmagát kizsebelt baleknak.
A Fidesznek nyilván megvan a sara a hecckampánnyá fajuló járvány-diskurzusban. Ilyen ziccere a politikus lecsap, akkor is, ha emberhalál a tét. De mielőtt legyilkosozzák a legnagyobb ellenzéki pártot, a kormánypártiaknak szintén illő elgondolkodni a hatalom felelősségéről. A titkolózás, a „pénzügyi félalvilág” köpönyegébe bújás némely (terror-és maffiaellenes) bűnügyben szükséges lehet. Bár akkor is vizsgálandó, a művelet valóban rendszerérdek, a Köztársaság üdve, netán csak pártérdek és politikusi magánérdek alibitakarója. De járványveszély idején mindez csak és kizárólag védhetetlen öngól lehet.
