Hiába szerzett magának jó pontokat az amerikai elnök Oszama bin Laden levadászásával, múlt heti, közel-keleti témájú beszéde ritkán látott, egyöntetű, kínos elutasításban részesült.

Netanjahu, Obama és Abbász Washingtonban, 2009-ben

AP

Az arab világban - ennél is megalázóbb módon – még visszhangja is alig volt valószínűleg nagy jelentőségűnek szánt közel-keleti beszédének. Azt az arab „régi rend” hívei éppúgy közönybe fullasztották, mint az utca forradalmárai. Nem úgy, mint elhíresült 2009-es kairói beszédét, amelyet a muszlim világgal való megbékélés jegyében tartott, és amelyet a még élő Bush-ellenes internacionálé nem győzött agyondicsérni, mondván, milyen érzékeny az arab világ iránt.

Pedig Obama még csak azt sem mondhatja, hogy nem óvták a kudarctól. Órákkal a beszéd elmondása előtt az elnök külön felhívta az izraeli miniszterelnököt, hogy felkészítse: ő bizony azt fogja javasolni, hogy az izraeli-palesztin megállapodás sarokköve az 1967-es (tehát a hatnapos háborút követő izraeli területfoglalás előtti) határ legyen, némi terület- (és nyilván: lakosság)cserét beleértve. Benjamin Netanjahu megpróbálta lebeszélni a közel-keleti inkompetenciában még Busht is mesze leköröző Obamát a fatális bejelentésről, hiába, a tervet az amerikai elnök „új közel-keleti stratégiájának” egyik alapjaként ismertette, hozzátéve: az izraeli-palesztin béke alapja, hogy két népnek két állama legyen, egy életképes Palesztina és egy biztonságban élő Izrael. „A demokratikus zsidó államról szóló álom nem válhat valóra tartós megszállás közepette” - állította. Ez lenne az új washingtoni stratégia egyik alappillére, amelyben még a kiindulás sem stimmel?

Ha némileg retorikai túlzás is az amerikai konzervatívok reakciója, mely szerint Obama „kiárusítja”, magára hagyja Izraelt, az biztos, hogy az elnök nem gondolt bele szavai következményeibe. (Egyébként belpolitikailag sem: mi lesz jövőre az amerikai zsidó szavazókkal, akik eddig kétharmad részt a demokratákat támogatták?) A '67-es határ, amely lényegében az 1949-es tűzszüneti határvonal kiigazított verziója, nagyjából az a vonal tehát, amely mentén most az izraeli terrorizmus-ellenes „biztonsági kerítés” (fal) fut, már a Bush-érában is előkerült, ám Izrael már akkor is előadta, hogy az abban a formájában védhetetlen (nem véletlenül hívják azt „Auschwitz-határnak” Izraelben). És nem is elsősorban azért, mert azóta állami segédlettel, de attól függetlenül is számos zsidó település, lakótelep létesült Ciszjordániában, Jeruzsálem elővárosaiban. Hanem főként azért, mert szárazföldi támadás esetén számos stratégiai ponton, főként a Jordán völgyében túl közel engedi az ellenséget.

Egyébként is, ha a konfliktus valódi kulcskérdéseiben sikerül megállapodni (palesztin fegyverletétel, Izrael elismerése, menekültügy, Jeruzsálem kérdése), akkor a „megszállt területek” és a határok kérdése már nem is akkora probléma. Megszállt terület? Izrael ellenőrzi ugyan még a palesztin légteret, high-tech riasztórendszereket működtet – de a palesztinok 97 százaléka már most is a Palesztin Hatóság uralma alatt él. Izrael Gázát visszadta, anélkül, hogy a lépés bármilyen békét eredményezett volna. A megszállt terület kifejezés egyébként is azt feltételezi, hogy Izrael azt jogtalanul, egy másik államtól orozta el, holott 1967-ben, akárcsak 1948-ban, a zsidó államot megtámadták, a vitatott területek megszerzése tehát egy önvédelmi háború eredménye (Ciszjordánia esetében ráadásul egy korábban éppen Jordánia által elfoglalt területről beszélünk, ahol több ezer éve folyamatosan éltek zsidó közösségek).

Különösen megszégyenítő lehetett Obama elnöknek, hogy közel-keleti tervének hűvös visszhangja éles ellentétben állt azzal a frenetikus fogadtatással, amelyben az izraeli kormányfőt részesítették napokkal később Washingtonban, a kongresszus két házának ülésén, éspedig republikánusok és demokraták egyaránt. Netanjahu „élete beszédében” határozott, precíz és átgondolt „nem”-t mondott Obama terveire. Nem vonulunk vissza az 1967-es határok mögé, mert azok védhetetlenek – szögezte le. Nem engedjük, hogy palesztin menekültek milliói árasszák el Izraelt, és nem osztjuk ketté a fővárost, Jeruzsálemet – tett pontot mintegy az elnök helyett is egy teljesen fölösleges vita végére az izraeli miniszterelnök (aki beszéde alatt 29-szer kapott álló ovációt).

Legalább ilyen fontos volt, hogy világossá tette: nem tárgyal a palesztin vezetéssel addig, amíg annak – egy néhány hetes paktumnak köszönhetően – az Izraelt elpusztítani szándékozó Hamász terrorszervezet is tagja. A keményvonalas héjaként ismert Netanjahu közölte azt is, hogy békét akar, ennek reményében kész elismerni a majdani palesztin államot, ám Abbász elnök úrnak is el kell ismernie Izraelt mint zsidó államot. Ha ezt megteszi, ezzel megváltoztathatja a történelmet - jelentette ki. (Tényleg: hol van az Izraelt folyamatosan nyomás alá helyező nemzetközi ballib közvélemény, amikor a palesztinokon kéne „behajtani” a zsidó állam elismerését? Megtéve ezzel a legfontosabb lépést állítólagos prioritásuk, a palesztin állam létrehozása felé?) Ha Amerika és a világ úgy engednék meg a palesztin államalapítást, hogy ezt a minimális koncessziót sem csikarnák ki belőlük, valószínűleg csak a terrorizmust jutalmaznák.

Obama közel-keleti kudarca legelsősorban is annak köszönhető, hogy bár hosszú perceken át méltatta, mégsem kezdett semmit az „arab tavasszal”, holott fél éve minden másképp van a térségben, mint ahogy eddig ismertük. Továbbra is Izraeltől vár lépéseket a „megbékélés” felé, nem a palesztinoktól, és mintha továbbra is annak a gondolatnak (illúziónak) lenne a foglya, hogy a térségben először az izraeli-palesztin konfliktust kell megoldani, utána jöhet minden más. Épp az arab tavasz cáfolta meg ezt a logikát. Az arab országok határokon átívelő despota-ellenes megmozduláshulláma mindent megváltoztatott.  Diktátorok (Líbia, Szíria) harcolnak az utolsó töltényig saját túlélésükért; nem kizárt, hogy legalább részben partvonalra kerülhetnek az iszlamisták; egy egész kultúrkör tanul meg lassan élni a szabadságjogokkal, a lassú demokratizálódással, a Facebook-kal, és ebben sok mindenki akadályozza őket - de ezek egyikét sem hívják Izraelnek. Obamának is lassan feltűnhetne: Amerikának is érdeke, hogy ne csak Izrael legyen a térség egyetlen parlamentáris demokráciája.