Mohammed Hatami iráni államfő szerint országa teljes mértékben együttműködik abban, hogy a világot megnyugtassa: nem akar atomfegyverhez jutni. Ugyanakkor Teherán nem mond le az urándúsításról. "A nemzetközi szabályok szerint ehhez korlátlan jogunk van, míg a nemzetközi közösségnek ahhoz van joga, hogy biztosítékokat kapjon az iráni nukleáris tevékenység békés céljairól, és mi készek is vagyunk ezeket az aggodalmakat eloszlatni" - mondta az iráni köztársasági elnök.
Kamal Harazi iráni külügyminiszter tegnap azt közölte, hogy Teheránnak nem áll szándékában felmondani az atomsorompó-szerződést. Harazi kedden megismételte azt az iráni álláspontot, amely szerint az országban nem folyik atomfegyverek fejlesztése, hiszen az ellentétes lenne az iszlám vallás előírásaival. (MTI)