Tetszett a cikk?

Amerikai muzulmán szervezetek a Pentagon hírszerzési főcsoportfőnökének, William G. Boykin vezérőrnagy eltávolítását követelik amiatt, hogy az iszlám hitűeket több beszédében is bálványimádókként jellemezte. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtökön a szólásszabadságra hivatkozva védelmébe vette a tisztet.

William G. Boykin vezérőrnagy evangélista keresztény egyházak rendezvényein – olykor egyenruhában - több beszédet is mondott, ezekben vallási hasonlatokkal ecsetelte a terrorizmus elleni háborút. Egy szomáliai hadúrról szólva kijelentette: "Tudtam, hogy az én istenem hatalmasabb, mint az övé, tudtam, hogy az én istenem igazi isten, míg az övé csak bálvány." Nyáron Oregon államban Boykin úgy fogalmazott: az iszlám szélsőségesek azért gyűlölik az Egyesült Államokat, mert keresztény nemzet zsidó-keresztény gyökerekkel, az ellenség pedig egy "Sátán nevű fickó". Boykin egy másik alkalommal kijelentette, hogy isten választotta ki George Busht elnöknek.
Donald Rumsfeld csütörtöki sajtóértekezletén nem kommentálta Boykin szavait, a kormány azon álláspontját azonban megismételte, amely szerint a terrorizmus elleni háború nem az iszlám ellen irányul. Rumsfeld elismeréssel szólt a tábornok szakmai felkészültségéről, s a szólásszabadságra hivatkozva kijelentette, nem akadályozhat meg tiszteket abban, hogy vitatott kijelentéseket tegyenek.
Amerikai muzulmán szervezetek csütörtökön Boykin elmozdítását követelték a Pentagonból, azzal érvelve, hogy ilyen szélsőséges nézetekkel senki sem tölthet be felelős posztot a tárcánál, mivel az nagyon rossz üzenet lenne az Amerikára amúgy is bizalmatlanul tekintő muzulmán világnak. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!