Tetszett a cikk?

Három és fél hónappal mandátuma letelte előtt feloszlatta magát a horvát parlament. A következő országgyűlési választásokat Stjepan Mesic államfő várhatóan november 23-ára írja ki.

A Horvátország önállósulása óta negyedik összetételű törvényhozás néhány hónap alatt kétszer is módosította az alkotmányt, parlamenti rendszert vezetett be a korábbi félelnöki rendszer helyett, és feloszlatta a parlament felső házát. Emellett beiktatta Horvátország európai uniós stabilizációs és társulási megállapodását, első ízben foglalkozott a volt jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék vádirataival és törvényes keretet teremtett az európai normák és követelmények elfogadására. Munkáját döntően befolyásolta Horvátországnak a hágai Törvényszékkel való együttműködése. Ivica Racan miniszterelnök és a többpárti kormányzó koalíció legnagyobb parlamenti próbatételei az Ante Gotovina, Rahim Ademi és az időközben elhunyt Janko Bobetko tábornokok elleni hágai vádiratok voltak.
Stjepan Mesic államfő a következő parlamenti választásokat hétfőn írja ki, feltételezhetően november 23-ára. A hivatalos választási kampány így november 5-én kezdődne. A Globus című zágrábi hetilap szerint a horvát politikai erőviszonyok alapján az új kormányalapító akár Ivo Sanader, a legerősebb ellenzéki párt, a tíz éven át hatalmon volt Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke is lehet. Az új összetételű horvát törvényhozás alakuló ülése karácsony tájára várható. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megvan a lista, milyen fesztiválzenekarok tarthatnak raktárkoncertet

Megvan a lista, milyen fesztiválzenekarok tarthatnak raktárkoncertet

Rengeteg okostelefont érint: 400 sebezhetőséget találtak a Snapdragon lapkákban

Rengeteg okostelefont érint: 400 sebezhetőséget találtak a Snapdragon lapkákban

Olyan rákra bukkantak, amelyik a pokolban is túl tudna élni

Olyan rákra bukkantak, amelyik a pokolban is túl tudna élni