Tetszett a cikk?

A volt Parmalat-főnök szerdai kihallgatásán immár 30, a cég pénzügyeiben érintett politikust nevezett meg.

A Corriere della Sera című olasz napilap jelentése szerint a jobb- és baloldalt egyaránt képviselő politikusok a volt Parmalat-vezér Calisto Tanzi köré személyes védőernyőt vontak, és a pénzintézetek részéről közpénzeket és megkülönböztetett bánásmódot biztosítottak. Míg néhány kifizetés teljesen törvényes volt, másoknál kenőpénzekről is szó lehetett.



Tanzi időközben bejelentette, hogy saját személyes vagyonát az élelmiszeripari csoport megmentésére kívánja fordítani. Az államügyészséghez intézett levelében azt írta, hogy a 35 millió eurós vagyont a csődgondnok Enrico Bondi rendelkezésére bocsátja. A Parmalatot megmenteni készülő vezetés 7-8 százalékos nyereségrés elérését célozza meg a cég átalakítása után, megszabadulva a veszteséges egységektől. Bondi kedden találkozott bankok egy csoportjának képviselőivel, akik 150 millió eurós hitelvonal megnyitását ígérték a jövő hétig, hogy biztosítani tudják a Parmalat üzemeinek működését.



A PriceWaterHouseCoopers könyvvizsgáló előzetes jelentése szerint a tavalyi első kilenc hónapban a Parmalat jegyzett bevételei 4 milliárd euró felett voltak, 121 millió eurós EBITDA-val, 3 százalékos EBITDA-réssel. A volt cégvezető először szerdán nyilatkozott a politikusokhoz fűződő kapcsolatairól, akkor az derült ki, hogy a 2001-es választási kampányban a jelenlegi kormányfő Silvio Berlusconi pártját támogatta anyagilag.



(MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!