Tetszett a cikk?

„A Dean-kampánynak befellegzett”- jelentette ki a HVG washingtoni tudósítójának a demokrata elnökjelöltségre pályázó Howard Dean egyik, magát megnevezni nem kívánó főtanácsadója. A tanácsadó maga egy héten belül ki is száll a versenyből.

A volt vermonti kormányzó a tavalyi év utolsó hónapjaiban toronymagasan vezette a demokrata elnökjelöltségre pályázók népszerűségi listáját, de a januári 19-i iowai előválasztáson mindössze harmadik lett. A diszkréciót kérő tanácsadó szerint hiába kapaszkodott föl Dean kedden New Hampshire-ben a második helyre, 14 százalékponttal John Kerry massachusettsi szenátor mögé, ma már biztos, hogy nem lesz belőle elnökjelölt - elsősorban azért, mert senki nem hiszi el, hogy győzhet Bush-sal szemben.



A demokrata bázist minden várakozáson felül mobilizálni képes egykori körorvos egyébként az egyetlen versenyző, aki országos agitátor-hálózattal rendelkezik és az interneten változatlanul dől a pénz a kasszájába - ez a fajta kampánypénz-gyűjtés is az ő „találmánya” volt. „Ha a demokraták győznek a novemberi elnökválasztáson, azt közvetve mégiscsak Dean-nek köszönhetik” - mondta forrásunk, hozzátéve, hogy egyelőre egyetlen demokrata jelöltnek sincs átfogó programja, a jelenlegi kormány bírálatán túl semmi értékelhetőt nem mondanak.



Réti Pál (Washington)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!