Az állati és az emberi influenzavírusok összefüggései már az 1918-as spanyolnátha későbbi elemzése során is bebizonyosodtak. E világméretű járvány utóbb a madarak, elsősorban a víziszárnyasok szerepére és a sertésfajon keresztül az ember influenzakörön belüli kapcsolatának lehetőségére is egyre több adattal világított rá.

A spanyolnátha-járvány ma is izgatja a kutatókat, és nem elsősorban orvostörténeti kuriozitása miatt, nem csak azért, mert még ma sem tudjuk pontosan mi történt az emberiség történetének legnagyobb emberveszteségével járó járványánál. Hanem, mert az influenza elleni védekezésben óriási jelentőségű, hogy sikerült a vírus genetikai örökítőanyagát leírni. A spanyolnátha vírusának modellezését azért is tartják fontosnak, mert a szakembereknek meggyőződése, hogy a világnak hamarosan egy újabb, drámai erejű influenzajárvánnyal kell szembenéznie. Az amerikai kutatók szerint az 1700-as évekig visszamenő adatok azt bizonyítják, hogy világméretű, A-típus okozta influenzajárványok 10-40 évenként sújtják a világot. Sorrendben: 1874-ben (H3N8 vírustörzs), 1890-ben (H2N2), 1902 (H3N2), 1918-ban (H1N1), 1933-ban (H1N1), 1947-ben (H1N1), Ázsiából kiindulva 1957-ben (H2N2), Hongkongból kiindulva 1968-ban (1976-ban és 1977-ben is nagy járványok voltak, de ezek nem terjedtek szét a világban).

Az amerikai hadsereg kórtani intézetének munkatársai az alaszkai Brevig Mission faluban egy spanyolnáthában elhunyt eszkimó maradványában bukkantak rá a vírus genetikai örökítőanyagára. A vírus a kistelepülés lakóinak 85 százalékát megölte 1918-ban. (A spanyolnátha 650 ezer amerikait pusztított el.) Jeffrey Taubenbergernek, a kutatás vezetőjének korábban már sikerült néhány mintára bukkannia a betegségben elhunyt amerikai katonák formaldehidben megőrzött holttestének tüdőszövetében. Az alaszkai helyszín azonban azért látszott már kezdettől fogva ígéretesnek, mert – bár az influenzavírus RNS-lánca rendkívül bomlékony – remélni lehetett, hogy a szinte állandóan fagypont alatti hőmérsékletű földbe temetett testek valamelyikében – lefagyasztva – épen maradt a vírus örökítőanyagának legalább egy része. Nagy szerencséjükre ráleltek egy kövér asszony holttestére, akinek szerveit nagy tömegű zsírszövete az elmúlt nyolcvan év során jól megvédte az időnkénti felolvadástól. Ezekből a szervekből sikerült mintát venniük a vírus örökítőanyagából.

Londoni kutatók két éve az 1918-ban húszévesen elhunyt Phyllis Burn földi maradványaiban keresték az influenzavírus génkészletét. A lány teteme azért volt alkalmas a vizsgálatra, mert egy légmentesen lezárt ólomkoporsóban helyezték örök nyugalomra.

Közvetett módon már korábban sikerült megállapítani, hogy az első világháború utáni járványt H8N8 vírustörzs állati génekkel történő kombinálódásából kialakult H1N1 vírustörzs okozta. És a korábbi nézetekkel ellentétben a pandémia (világjárvány) nem Ázsiából, hanem Amerikából indult el, és amerikai katonák hozták át Európába.

Az évszázad legutóbbi két nagy járványa az 1957-es ázsiai és az 1968-ban dühöngő úgynevezett hongkongi influenza (H3N2) volt. Érdekesség, hogy idén éppen ez a vírustörzs okozza ma Európában a legtöbb megbetegedést, de mivel a 36 évvel ezelőtti járvány után sem tűnt, el a négy év feletti lakosság gyakorlatilag immunis vele szemben. Magyarországon 1968-ban két és fél millió megbetegedést regisztráltak, míg idén csak százezret.

A madarak, elsősorban a víziszárnyasok szerepére és a sertésfajon keresztül az ember influenzakörön belüli kapcsolatának lehetôségére is egyre több adat világított rá. Az egyek fajról a másikra (például madárról emberre) való átlépés azonban még sajátos körülmények között is ritka. Éppen ezért a hongkongi emberi és a csirkék közötti influenzakapcsolat meglepetésként érte a tudományt.

Tanyi János, a Debreceni Állategészségügyi Intézet nyugalmazott igazgatója a Magyar Tudomány 1998. júliusi számában beszámol arról, hogy bár számos állatban és az emberben is előfordul influenzavírus, az első vírustörzset mégis egy hollandiai csirkében lokalizálták 1927-ben. Az emberben csak 1931-ben sikerült a meglétét igazolni.

Az influenzavírusok alkalmazkodnak is bizonyos fajokhoz, ami azt jelenti, hogy egyes altípusok bizonyos fajokban gyakoribbak, másokban ugyanazok nem fordulnak elő vagy ritkák. A fajok közül egyedül a madarak, közülük is a víziszárnyasok a kivételek, mert bennük szinte minden eddig ismert altípusú vírus szaporodik – illetve bizonyos körülmények között szaporodhat.

Tanyi szerint „a madárvilág a legjelentősebb influenzavírus genetikai tárházát jelentheti, amely életmódja, élettere, kontinensek közötti vándorlása révén több influenzavírus-altípussal, -variánssal egyidejűleg is fertőződhet és nemcsak a vírusok fennmaradásának, terjesztésének, hanem mutációjának, sőt rekombinációjának is bőséges lehetősége van. A madárvilág fertőzésén kívül emlősfajok (elsősorban a sertés), sőt az ember felé is út nyílik.

A madárinfluenzát a hazai Állategészségügyi Szabályzat a bejelentési kötelezettség alá tartozó, fontos betegségek közé sorolja. Magyarországon is előfordulnak madárinfluenzás esetek: 1969 óta öt madárfajban nyolc altípusban jelentkezett kilencven nagyobb járványról tudunk.

Tanyi János cikke azonban felhívja a figyelmet arra, hogy mégis szükségtelen a riogatás, mert éppen a hongkongi eset igazolta a tudománynak azt a felfogását, hogy bár ilyen lehetőség is van, de ezek valószínűsége - még a betegség kialakulására előnyös járványtani helyzetben (mint például Délkelet-Ázsiában) is - igen kicsi. Magyarországon pedig az influenzavírusok faji átlépésének lehetősége is még szerényebb, hiszen a járványtani helyzet (a dél-kínai előnyös makroklíma, az ember és az állatok szoros együttélése, rossz higiénés helyzet) hiánya gyakorlatilag nem teszi lehetővé a járvány kialakulását.

Berencsi György virológus szerint is nagyon kicsi az esélye annak, hogy éppen most az ázsiai madárinfluenza és az északi féltekén szaporodó influenzavírusok kapcsolatba léphetnének, és ebből világméretű járványt okozó vírus keletkezhetne. Szerinte ennek nincs nagyobb esélye, mint a lottóötösnek, még akkor sem, hogyha valaki hétről hétre ugyanazokkal a számokkal játszik. A mostani ázsiai baromfijárvány elsősorban állategészségügyi probléma, és csak a közvetlenül ott dolgozók számára jelent potenciális veszélyt. „Azt száz százalék pontossággal mondhatjuk, hogy állati, illetve emberi influenzavírus találkozásából ki fog alakulni egy olyan keverékvírus (rekonbináns), amely majd világméretű emberi járványt okoz. De hogy mikor és hol, megjósolhatatlan.” Berencsi figyelmeztet arra, hogy abból a hét esetből, amikor a Földön világméretű járványok alakultak ki, még nem következik, hogy ezentúl is 10-40 év telik majd el a pandémiák között: akár száz év is eltelhet az újabb pusztító járványig.

A hvg.hu kérdésére, hogy az esetleges bekövetkező pusztító járvány mitől ül majd el, Berencsi azt válaszolta, hogy vírusinterferencia jelenségében bízhatunk, vagyis abban, hogy egy rivális, a következő világjárványt okozó vírustörzs majd elbánik a pandémiát okozóval.