Tetszett a cikk?

Független vizsgálat indul Nagy-Britanniában az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési adatok helytállóságáról - közölte kedden a brit miniszterelnök, aki továbbra is megalapozottnak nevezte az iraki háborút.

Tony Blair, aki a londoni alsóház bizottsági elnökeiből álló, évente kétszer összeülő testület meghallgatásán vett részt, azt mondta: most sem tartja hibának, hogy az iraki háborút az iraki tömegpusztító fegyverek meglétének feltételezésére alapozták, mert az előző iraki rezsim nem tett le e fegyverek kifejlesztéséről. A miniszterelnök szerint a háború előtt a hírszerzési szolgálatok "fantasztikus munkát" végeztek, mégis, az a tény, hogy eddig nem sikerült fellelni a tömegpusztító fegyvereket, indokolja a vizsgálatot. Kijelentette: a brit kormányt a múlt héten lezárult Hutton-vizsgálat is felmentette a hírszerzési adatok manipulálásának vádja alól.



A vád a BBC-rádió egy tavaly májusi műsorában hangzott el. A súlyos botrányt kirobbantó állítás forrása, David Kelly, a brit védelmi minisztérium iraki fegyverzetügyi főtanácsadója nyáron öngyilkosságot követett el, miután neve akarata ellenére nyilvánosságra került a kormány és a BBC között kirobbant példátlan csatározásban. Lord Hutton felsőházi lordbíró a szakértő öngyilkosságának körülményeiről készített, sokak által igen egyoldalúnak nevezett jelentésében minden felelősség alól felmentette a kormányt és személyesen Blairt, súlyosan elmarasztalta ugyanakkor a BBC-t, amelynek vezérkara ezután lemondott.



A miniszterelnök szerint Irak "veszélyes ország volt", és a megdöntött rezsim által folytatott fegyverkezési program nagyobb kockázatot jelentett a világra, mint a 2001. szeptember 11-ei merényletekért felelősnek tartott al-Kaida terrorszervezet. Blair a bizottság előtt kijelentette: Irakban jelenleg több terrorcsoport, köztük az al-Kaida emberei is jelen vannak. "Kötelességszegés" lett volna nem beavatkozni Irakban, és ezt azok az adatok is igazolják, amelyeket a szövetséges vizsgálóbizottság a háború óta feltárt Szaddám Huszein volt diktátor szándékairól - hangsúlyozta. A miniszterelnök a tömegpusztító fegyverekkel bíró "ingatag, zavaros rendszerek" és a terroristák összejátszását a XXI. század fenyegetésének nevezte, és kijelentette: az iraki fellépés nélkül nem lehetett volna elérni a háború óta elkönyvelt előrelépést Iránnal, Észak-Koreával, Líbiával és a többi hasonló országgal. Blair a parlamenti testület előtt azt mondta, hogy Londont nem érte meglepetésként a minap bejelentett hasonló amerikai vizsgálat. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!